A rendszerváltás óta nem tüntettek ennyien Csehországban

Kedd kora délután mintegy harmincezer cseh rendőr, tűzoltó és más állami alkalmazott tüntetett Prágában a kormány jövőre tervezett megszorító intézkedései, többek között a bérek tíz százalékos csökkentése és a tervezett tömeges elbocsátások ellen.

A jelenlegi kormánykoalíció meggondolatlan lépései veszélyeztetik a közbiztonságot, mert jövőre sok rendőr nyugdíjba vagy pedig magáncégekhez készül. Ezért legfeljebb béreink ideiglenes befagyasztásáról tárgyalunk – hangoztatta a cseh rendőrszakszervezet elnöke. A tűzoltók képviselője arra hívta fel a figyelmet, hogy nem lesz kellő létszámuk a sokasodó természeti katasztrófákat és más szerencsétlenségeket követő mentésekhez. Csehországban a rendszerváltás óta ez volt a legnagyobb tiltakozó megmozdulás.

A cseh miniszterelnök szerint a kabinet az ország további eladósodásának megállítása érdekében kénytelen volt behúzni a vészféket. - Idén a költségvetési hiány nem haladhatja meg a nemzeti össztermék (GDP) 5,5, két év múlva pedig a három százalékát – üzente Petr Necas. Rámutatott arra is, hogy a bér-és a létszámcsökkentés minden állami hivatalt érint. Radek John belügyminiszter a múlt héten közölte, hogy  az ideihez képest jövőre 36 százalékkal kevesebb pénz jut a rendőrség és a tűzoltók működési költségeire. A cseh állami alkalmazottak átlagos havi fizetése az idei első félévben 23 488 (hozzávetőleg 240 ezer forint), a versenyszférában pedig 23 055 korona volt. A pályakezdő rendőr jelenleg havonta 26 ezer korona körül keres.

Cseh rendőrök a közszolgálatiság halálát jelképező koporsóval egy szeptemberi megszorításellenes tüntetésen. A szakszervezetek újra az utcára mennek
Policemen carry a coffin, symbolising the death of the civil service if the government goes ahead with planned budget cuts, during a demonstration by civil servants opposing the cuts in Prague September 21, 2010. REUTERS/David W Cerny (CZECH REPUBLIC) - Tags: CIVIL UNREST POLITICS EMPLOYMENT BUSINESS)
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.