A rendőrség vizsgálja Klaus amnesztiáját

Prágai lapok pénteki értesülései szerint a cseh rendőrség korrupcióellenes alakulata vizsgálja az exelnök, Václav Klaus által január 1-jén meghirdetett amnesztiát, elsősorban a dokumentum megszületésének körülményeit.

Prágai lapok pénteki értesülései szerint a cseh rendőrség korrupcióellenes alakulata vizsgálja az exelnök, Václav Klaus által január 1-jén meghirdetett amnesztiát, elsősorban a dokumentum megszületésének körülményeit. Érdeklődésünkre Jaroslav Ibehej szóvivő ezeket az értesüléseket megerősítette, de további konkrétumokkal nem volt hajlandó szolgálni.

Az idén márciusban leköszönt államfő a Cseh Köztársaság megalakulásának 20. évfordulója alkalmából, az új esztendő első napján hirdetett széles körű amnesztiát. Az egyik rendelkezés alapján olyan személyek ellen is leállították a bűnvádi eljárásokat, akik a vád szerint 2003 előtt követtek el törvénysértéseket, de ügyükben még nem született jogerős ítélet. Ezzel az elnök neves szakértők szerint azoknak is egérutat adott, akik a vadprivatizáció idején és más esetekben milliárdokat csaltak, loptak el. Ráadásul emiatt több tízezer károsultnak nem lesz lehetősége kártérítéshez jutni.

A prágai belügyminisztérium legújabb adatai szerint e rendelkezés alapján 499 büntetőeljárást szüntettek meg, s 904 megvádolt személy vált jogi értelemben feddhetetlenné. Klaus közkegyelmével összesen 6500 személy került szabadlábra, közülük 459-en visszaesőként már ismét börtönben ülnek.

Václav Klaust amnesztiája miatt kora tavasszal a cseh felsőház többségi szavazattal hazaárulással bélyegezte meg, s a Cseh Alkotmánybíróságtól kérték az országos felháborodást kiváltó rendelkezés megsemmisítését. A taláros testület azonban úgy döntött, hogy nem jogosult az elnöki közkegyelem felülvizsgálatára. Pavel Zeman legfőbb ügyész indítványára viszont a prágai Legfelsőbb Bíróság tanulmányozza a bűnvádi eljárások felújításának lehetőségeit.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.