A rendőrök csak nézték, hogy verik egymást a tüntetők

Kormánypárti fiatalok támadtak a jordániai főváros, Ammán központjában a téren táborozó ellenzéki tüntetőkre csütörtökön késő este.

Az összetűzésben, amelyet a rendfenntartó erők a hírek szerint karba tett kézzel néztek végig. Többen megsebesültek. Ez volt a legsúlyosabb incidens Jordániában az arab világon végigsöprő, három hónapja tartó tiltakozáshullámban.

A jordániai tüntetők nem rendszerváltást követelnek, csak, mint mondják, a kormányfő menesztését, a rettegett titkosrendőrség feloszlatását és nagyobb szabadságot.

Néhány száz fiatal - baloldaliak, iszlamisták, nacionalisták vegyesen - a Facebook internetes közösségi oldalon közzétett felhívásnak eleget téve letáborozott Ammán központjában, több minisztériumi épület, köztük a belügyminisztérium és nyugati szállodák közelében. Fogadkoztak, hogy egészen addig ott maradnak, amíg nem teljesülnek az általuk követelt reformok.

Beszámolók szerint csütörtökön sötétedés után a rendőrség, hogy feloszlassa a tüntetést, kikapcsolta az áramot a téren. Ekkor nagyjából félszáz ember - állítólag királypárti tüntetők - kövekkel rátámadtak a tábort verőkre. Több ellenzéki állítólag fejsérülést szenvedett.

Február első napjaiban II. Abdalláh jordániai király új miniszterelnököt nevezett ki, de az ellenzék azt követeli, hogy az uralkodó mondjon le a kinevezési jogáról, és a nép választhassa a miniszterelnököt.

Előzőleg, még januárban - szintén a tiltakozások leszerelésének szándékával - majdnem 500 millió dollárt szabadított fel a jordániai kormány az alkalmazottak bérének és a nyugdíjaknak az emelésére, az árak csökkentésére és munkahelyek teremtésére.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.