A rendőrök akadályozták meg az elnökválasztást

A Maldív-szigeteken szombat reggel az emberek arra ébredtek, hogy elmarad a mára tervezett elnökválasztás.

A Maldív-szigeteken szombat reggel az emberek arra ébredtek, hogy elmarad a mára tervezett elnökválasztás, írja a BBC.

A választási bizottság elnöke szombat reggel még azt nyilatkozta, hogy megtartják a voksolást, habár néhány helyen később nyithatnak ki a szavazóhelyiségek. Nem sokkal később azonban a rendőrök egyszerűen csak betörtek az irodájába, és megakadályozták, hogy szétküldjék az elnökválasztáshoz szükséges iratokat, illetve felszólították, hogy fújja le a választást.

Mohamed Nasíd, az ország első demokratikusan megválasztott elnöke erőszakos tüntetések közepette tavaly februárban mondott le, azóta nem sikerült stabilizálni a politikai helyzetet az országban. A szeptember 7-ei elnökválasztáson Nasíd győzött, de nem kapott abszolút többséget, így szeptember 28-án második fordulót kellett volna tartani, erre azonban nem került sor. Múlt héten a legfelsőbb bíróság szabálytalanságokra hivatkozva érvénytelenítette az eredményt.

A második és harmadik helyen végzett jelöltek, Abdulla Jamín és Gaszim Ibrahim, a legfelsőbb bírósághoz beadott kérelmükkel még pénteken is meg akarták akadályozni, hogy megrendezzék a mai szavazást. Arra hivatkoztak, hogy nem volt elég idejük jóváhagyni a választók regisztrációs listáját, ami egy újonnan bevezetett követelmény. A bíróság ugyan nem fogadta el beadványukat, de arra sem adott határozott útmutatást, hogy mi történjen szombaton.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.