Késve bár, de úgy tűnik, Észak-Amerika indiánjai csak megtanulták a fehérektől végre, mily nemes művészet valójában a szerződésszegés. Erre utal legalábbis, hogy nemrég a cseroki nép legfelsőbb bírósága úgy döntött, minden törzsi joguktól megfosztja a „felszabadítottakat” – vagyis azokat a feketéket, akiket indián tulajdonosaik az amerikai polgárháború után emeltek ki a rabszolgasorból.

Az ügy az amerikai történelem egyik legsötétebb fejezetéig nyúlik vissza: a gátlástalan területszerezést szentesítő 1830-as törvény, az Indián-kitelepítési Határozatra hivatkozva nyomán Georgia állam kormányzata néhány évvel később etnikai tisztogatásra utaló fenyegetések közepette elűzte ősi vadászmezőikről a cserokikat. (A deportálás valódi oka egyébként nem is maga a föld, hanem az volt, amit benne találtak: az 1838-as georgiai aranyláz az első aranylázként vonult be az amerikai történelembe.) Észak-Amerika egyik legnagyobb indián törzsét kényszeroszlopban indították el nyugat, a későbbi Oklahoma államban kijelölt rezervátum felé.

Tizenötezren keltek útra télvíz idején; sokan élelem és mokasszin nélkül, mezítláb vágtak neki a a Mississippitől keletre fekvő területektől az új élőhelyig tartó 1500 kilométernek. A Könnyek Útján négyezer indián halt meg; van történész, aki ezért népirtással vádolja a fehér amerikaiakat. De az indiánok mellett sok feketének is vállalkoznia kellett a menetre. Ők azok a rabszolgák voltak, akik az akkor már földművelésből is élő cseroki ültetvényein dolgoztak. Az amerikai polgárháború után kárpótlásul pedig megkapták a „cseroki állampolgárságot”, vagyis a törzsbeli indiánokéval egyenlő jogokat az oklahomai rezervátumban.

„A csomagokat persze mi vittük” – mondja érezhetően keserű szájízzel Könnyek Útjáról Marilyn Vann, aki a felszabadítottak nevében a szövetségi törvénykezés előtt támadta meg a cseroki döntést, amely szerinte ellenkezik a rabszolgáság eltörlését kőbe véső 1866-os alkotmánnyal. A civilben mérnök z emberi jogi aktivista úgy véli, a felszabadítottak valamiféle „21. századi rasszizmus és apartheid” áldozatai lettek. Ezután nem szavazhatnak, és sem ingyenes orvosi ellátás, sem oktatási kedvezmény nem jár nekik indián területen, az oklahomai rezervátumban. Jogaiktól itt először 2007-ben fosztották meg a felszabadítottakat; a mostani döntés csak ezt hagyta jóvá, elvben véglegesen.

De a jogfosztás Washingtonig visszhangzik: számos fekete képviselő önérzetét sérti, hogy a kongresszus fennhatósága alá tartozó területeken megtörténhet ilyesmi. Bár a cserokik váltig hangoztatják, hogy független nemzetként úgy módosítják a saját alkotmányukat, ahogy akarják, az Egyesült Államokban minden indián rezervátum kongresszusi irányítás alatt van.

Hivatalosan 2800 felszabadítottat érint a kizáró döntés, de rajtuk kívül még 3500 feketének van függőben a felvételi kérelme a cserokik közé. Vann szerint összesen mintegy 25 ezer fekete lenne jogosult arra, hogy indiánként tartsák nyilván. Törzstag egyébként már csak az lehet, aki DNS-mintával is igazolni tudja, hogy indián vér folyik az ereiben.

Rossznyelvek szerint a felszabadítottak kizárására azért került sor, mert az indián főnökök szeretnének minél többet megkaparintani maguknak abból a pénzből, amellyel a rezervátumban épült kaszinók járulnak hozzá a rezervátum költségvetéséhez. Fő bevételi forrásról van szó: a szövetségi segélyeken túl a nyomasztó munkanélküliséggel és alkoholizmussal küzdő indián rezervátumok nagyrészt a szerencsejátékból élnek. Az Egyesült Államokban hivatalosan elismert 562 indián törzs közül kétszázegynéhány működtet kaszinót. Ezekből 2010-ben 26,5 milliárd dollár folyt be hozzájuk.