A portugálok sajnálják, hogy Orbán „fenyeget”

A magyar miniszterelnöknek a volt Állami Balettintézettel kapcsolatos kijelentésére reagálva Miguel Simoes de Almeida, az Aquapura Hotels Resort e Spa, SA. vezetője a Népszabadságnak elmondta, hogy az épület már nem a cég tulajdona.

Orbán Viktor a múlt héten, a Mercedes buszok forgalomba állítása alkalmából Tarlós István budapesti főpolgármesterrel buszozott, ekkor mondta, nem tetszik neki, hogy az Andrássy úti épület portugál tulajdonban van. „Én visszaszerezném” – tette hozzá. Amikor Tarlós felveti, hogy ehhez nem elég fővárosi rendelet, Orbán így válaszol: „Kezdeményezzétek, hogy legyen ilyen törvény, én csinálok egy olyat".

Lapunk kérdésére Miguel Simoes de Almeida, a korábban tulajdonosként említett Aquapura Hotels Resort e Spa, SA. vezérigazgatója elmondta, hogy az épület már nem a cégé. Arra kérdésre, hogy mikor adták el, azt felelte, hogy nem eladás történt. „Csak annyit mondhatok, hogy az ingatlantól  vállalati  stratégiai döntés következményeként váltunk meg” – tette hozzá. Egy nem megerősített forrás szerint az Andrássy úti épület  jelenleg egy portugál bank birtokában van.

Almeida szerint amíg az épület az Aquapura tulajdonában állt, a cég a budapesti városi önkormányzat minden követelésének eleget tett. „Sajnálatos, hogy egy portugál tulajdon Magyarországon ilyen fenyegetettségnek lehet kitéve” – mondta Orbán visszaszerzésről szóló megjegyzéséről a portugál cégvezér.

Ahogy a hg.hu még 2010-ben megírta, az épületet 1882-1884 között Lechner Ödön tervezt. A francia reneszánsz stílusában készült épület először a MÁV Nyugdíjintézetének bérháza volt, de tulajdonosáról egy idő után már csak Drechsler-palotaként ismerték. (Földszinti kávéházában megfordult Szinyey-Merse Pál, Giacomo Puccini és Gustav Mahler is.) Az Állami Balettintézet hallgatói évtizedekig tanultak itt, majd az épületet 1997-ben privatizálták, tulajdonjoga a Trivest Kft. által létrehozott Andrássy 25. Kft-hez került. Ezt a céget egy hónappal később két cég vette meg 220 millió forintért, és az akkori elképzelések szerint az új tulajdonosok Opera Plaza néven szórakoztató és szolgáltató központtá alakították volna, benne egy több mint 200 szobás luxusszállodával. Ehhez 2002-ben meg is kapták az építési engedélyt, és a komplexum 2009 végén nyitott volna, ám az elképzelésekből végül semmi nem lett. Az Aquapurához 2007-ben már 7,5 milliárd forintért került a cég. Az árkülönbözet miatt feljelentés volt az ügyben, bírósági döntés azonban még nincs. Az épület azóta is üres, az Aquapura magyarországi cége 2010 óta felszámolási eljárás alatt áll.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.