A parlament feloszlatását követelik Mongóliában

Több mint ötezren tiltakoztak hétfőn a mongol fővárosban, követelve a parlament feloszlatását amiatt, hogy a politikai pártok nem teljesítették az egyszeri állami pénzsegélyre vonatkozó választási ígéreteiket.

Az ülőtüntetés résztvevői három napot adtak a képviselőknek arra, hogy teljesítsék követeléseiket. Arra figyelmeztettek őket, hogy további lépések következnek, amennyiben ez nem történik meg. A tiltakozók szerint a 2008-as választások idején az élen végzett pártok, a Mongol Népi Forradalmi Párt (MNFP) és a Demokrata Párt egyaránt azt ígérte, hogy a 2,7 milliós ország minden egyes polgára kap közel ezer dollár egyszeri pénzsegélyt.

Mongólia Ázsia egyik legszegényebb országa, de gazdag réz-, arany-, urán- és ezüsttartalékai vannak, s a külföldi befektetők már Mongólia olajkincsére is szemet vetettek. A tüntetők szerint a kormánynak meg kell osztania a szűkölködő lakossággal a természeti kincsek eladásából származó bevételeket.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.