A pápamobil nem biztonságos – állítja Izrael

Vatikáni tárgyalás nem szerepelt a programjában, de nem véletlen, hogy Avigdor Lieberman első külföldi útja Rómába vezetett, négy nappal XVI. Benedek szentföldi látogatásának kezdete előtt. A katolikus egyházfő nem lép be a Jad Vasemnek abba a termébe, ahol a XII. Pius fényképe alatt a Szentszék által vitatott felirat áll.

A Forum Romanumon sétáló Lieberman az őt kísérő újságíróknak Titusz császár diadalívénél, a Kr. u. 70-ben elfoglalt Jeruzsálem és azt ezt követő római diadalmenet ábrázolásánál is hangoztatta a pápa szentföldi látogatásának Izrael számára „végtelen jelentőségét”.

Pénteken reggel fél tízkor száll fel a pápai repülőgép a római Fiumicinóból a jordániai Ammanba. Itt kezdődik XVI. Benedek tizenkettedik külföldi útja, az egyházfőnek az olasz vatikanisták által is a legnehezebbnek tartott missziója. A május 8-15. közötti zarándoklat elsô állomása Jordánia, ahol szombaton a pápa ellátogat az ammani al-Hussein bin-Talal mecsetbe, találkozik a muzulmán vallás és értelmiség képviselőivel, vasárnap az ammani stadionban pontifikál szentmisét. Vasárnap délután XVI. Benedek Jézus megkeresztelésének helyszínén, a Jordán-folyónál imádkozik.

„Reményt ad nekünk a pápa” – nyilatkozta a legnagyobb olasz napilapnak, a Corriere della Serának II. Abdalláh jordániai uralkodó hangsúlyozva, hogy a május 10-én tartandó  szentmisére hívőket várnak az egész közel-keleti térségből, keresztényeket Libanonból, Szíriából, Irakból, Egyiptomból és Ciszjordániából.

XVI. Benedek programja, a Szentföldön 2000-ben járt II. János Pál útvonalát követi. A német és a lengyel pápa előtt VI. Pál volt a harmadik, aki Szentföldön járt, még 1964-ben.

„Nem állami látogatás, zarándoklat lesz XVI. Benedek útja” – hangsúlyozta a szentszéki szóvivő Federico Lombardi atya hozzátéve, hogy az egyházfő a béke üzenetét viszi magával a XVI. Benedek pápává választása óta tervezett, de nehezen megvalósított útra, amelyről év elején még Lombardi is feltételes módban beszélt. Konkrétummá csak februárban, a pápa és az amerikai zsidó szevezetek vezetői közötti találkozóval vált, pontot téve a holokauszt-tagadó lefebvrista püspök Richard Williamson ügyére.

Az izraeli látogatás május 11-én délelőtt kezdődik a tel avivi repülőtéren mondandó pápai beszéddel, majd délután a jeruzsálemi elnöki palotában és a Jad Vashem holokauszt-emlékhelyen folytatódik. XVI. Benedek nem lép be a történelmi múzeumban abba a terembe, ahol XII. Pius fényképe alatt a Vatikán által vitatott felirat áll. A sűrű keddi programban a jeruzsálemi Szikla- mecset (ahova II. János Pál 2000-ben nem tudott eljutni), a Siratófal (amelynek kövei közé II. János Pál egykor papírszeletet csúsztatott), a nagy muftival és a főrabbikkal való találkozás szerepel. Szerdán XVI. Benedek a betlehemi Születés-bazilikába, egy gyermekkórházba, egy menekülttáborba látogat el, és találkozik a palesztin hatóság elnökével. Csütörtökön a názáreti ferences kolostorban tárgyal az izraeli miniszterelnökkel. A pápa május 15-e délután érkezik vissza Rómába.

XVI. Benedek három nyilvános szentmisét mutat be: Jeruzsálemben, Betlehemben és Názáretben. A jeruzsálemi apostoli nuncius becslése szerint a legtöbb hívőt Názáretbe várják, mivel itt él a legtöbb keresztény. Az apostoli nuncius elmondta, a pápa azt kérte az izraeli kormánytól, a hívők, közöttük a gázai keresztények is szabadon juthassanak el a misék helyszínére. Az izraeli hatóságok nem emeltek akadályokat – számolt be a vatikáni rádió.

A minden fél részéről kiemelt jelentőségűnek tartott úton gondot úgy tûnik egyelőre csak a pápamobil jelent. A 400 millió euró értékű 280 lóerôs Mercedes Benz Ml-430  hivatalosan nem fehér, hanem úgynevezett vaticanmystic színû, SCV 1 rendszámú pápamobil, svájci technológiával gyártott golyóálló és bombabiztos ablakokkal és karosszériával nem elég biztonságos – állítja az izraeli titkosszolgálat szerint. A pápai látogatás helyszíneit végigjáró olasz újságíróknak az izraeli biztonsági emberek elmondták, hogy a jeruzsálemi Szent Sír bazilikánál például a pápai útvonalon található utcák annyira szûkek, hogy a pápamobilnak néha meg kell majd állni manőverezni. Ez pedig számukra elképzelhetetlen. „Nyugodtak vagyunk, és teljes a bizalmunk a látogatás szervezőiben, a program azonban nem módosul” – válaszolta erre a szentszéki szóvivő.

A pápa szentföldi látogatásra kiadott bélyeg Izraelben
A pápa szentföldi látogatásra kiadott bélyeg Izraelben
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.