A pápa találkozott Castróval

Egyelőre csak Raúllal, a 2006-ban visszavonult Fidel ugyanis nem volt jelen a Havannában rendezett, alig egyórás csúcstalálkozón.

XVI. Benedek pápa találkozott Raúl Castro kubai elnökkel a kommunista rezsim központjában, a havannai Forradalmi Palotában. A tárgyalás után nem volt sajtótájékoztató. Egy vatikáni szóvivő közölte, hogy Fidel Castro volt kubai vezető nem volt jelen a találkozón.

A „Comandante” – aki 2006-ban vonult vissza a mindennapi politikától – később találkozik a katolikus egyházfővel. Ahogy írta, „örül”, hogy II. János Pál után XVI. Benedeket is köszöntheti. Vatikáni tisztviselők szerint arra, hogy XVI. Benedek ellenzéki személyiségekkel is találkozzon, „nincs idő” a kubai programban.

Az előzetes bejelentésekből arra lehet következtetni, hogy a megbeszélésen az egyház és a kubai állam kapcsolatáról lehetett szó. A pápa és Castro kevesebb mint egy óra múltán megjelentek a palota előtti Forradalom téren, hogy üdvözöljék az újságírókat.

Castro a Kuba védőszentjének számító Virgen de la Caridad del Cobre másfél méteres szobrát ajándékozta az egyházfőnek, XVI. Benedek pedig Ptolemaiosz Geographiájának egy másolatát adta ajándékba a kubai vezetőnek.

A pápa éppen kedden délelőtt kereste fel a Virgen de la Caridad del Cobre szentélyét, mielőtt a fővárosba utazott Santiago de Cubából. Bár havannai földet érése után a pápa azért imádkozott, hogy Kuba „a megújulás és a remény útján” haladjon tovább, a helyi vezetés kitart amellett, hogy a politikai változás mint téma nem szerepel az egyházfői látogatás napirendjén.

XVI. Benedek és Raúl Castro megbeszélésével párhuzamosan tárgyalt egymással Tarcisio Bertone bíboros, vatikáni államtitkár (kormányfő) és José Ramón Machado Ventura alelnök. Részt vett a találkozón Dominique Mamberti vatikáni „külügyminiszter” is.

Ezen a megbeszélésen eshetett szó kényes témákról: a politikai foglyokról, a Kuba elleni amerikai büntetőintézkedésekről és a katolikus egyház kubai szociális szerepének kiszélesítéséről. A pápai és kísérete szerdán hagyja el Kubát, miután XVI. Benedek misét celebrál a havannai Forradalom téren. Noha Kuba lakóinak csak a 10 százaléka hívő katolikus, ide minden állami alkalmazottat kirendeltek a hatóságok.

Raul Castro az ajándékba kapott könyvet nézi XVI. Benedek pápával a havannai forradalmi palotában
Pope Benedict XVI and Cuba's President Raul Castro (C) look at a book Castro received as a gift from the Pope, at the Revolution Palace in Havana March 27, 2012. REUTERS/Adalberto Roque/Pool (CUBA - Tags: RELIGION POLITICS)
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.