A pápa közelebb kerülne a hívekhez

Ünnepi szentmise zárta le vasárnap Rio de Janeiróban a Katolikus Ifjúsági Világtalálkozót.

A misén a pápa az evangélium széles körű hirdetése mellett emelt szót. Egyúttal bejelentette, hogy a következő találkozót 2016-ban Krakkóban tartják, közölte a vatikáni rádió az MTI jelentése szerint. A szentmisét mintegy hárommillió fiatal jelenlétében, a híres, fehér homokkal borított Copacabanán felállított oltárnál mutatta be Ferenc pápa. Arra szólította fel a katolikus fiatalokat, hogy félelem nélkül hirdessék hitüket „a világ minden határán. - Menjetek és tegyetek tanítványommá minden népet! Jézus e szavait ma a fiatalokhoz intézi - mondta. - Az evangélium nem keveseknek van fenntartva, hanem mindenkié - hangsúlyozta az egyházfő.

Szombaton Ferenc bírálta a brazil katolikus egyházat, amiért nem képes megállítani híveinek „elvándorlását” a protestáns egyházakhoz, különösen a szegények körében. Felszólította a püspököket, hogy lépjenek közelebb a hívekhez, próbálják megérteni gondjaikat, és győzzék meg őket arról, hogy a katolicizmus nem „terméketlen, haszontalan hit”. Ferenc felhívta a figyelmet arra, hogy az egyház gyakran azért veszíti el híveit, mert utóbbiak nem értik a papok által használt bonyolult nyelvezetet. Kijelentette: olyan egyházat szeretne, amely anyaként viselkedik híveivel, nemcsak megszüli gyerekeit, hanem törődik is velük. - Olyan egyházra van szükségünk, amely újra felfedezi a könyörületességet. Könyörületesség nélkül ma kevés esélyünk van részévé válni a megsebzettek, a megértésre, megbocsátásra és szeretetre vágyók világának - mondta.

A pápa a riói önkormányzat színházában találkozott a brazil politikai, üzleti és kulturális élet elitjével és bennszülött indiánokkal is. Felemelte a szavát az Amazonas és általában a környezet védelmében. Kijelentette, hogy az őserdőre úgy kell vigyáznia az embernek, mint a saját kertjére. Olyan indiánokkal fogott kezet, akik földjükért küzdenek a farmerekkel Bahia szövetségi államban.

Ezzel párhuzamosan az abortusz és az azonos neműek házasodásának jogáért tüntetett mintegy ezer ember Rióban, több ezer katolikus zarándok szeme láttára. A felvonulást A szajhák menete címmel az interneten hirdették meg. Sok résztvevő a melegfelvonulások valamely megszokott öltözetében tűnt fel.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.