A NATO halogatja a bővítést

A NATO évente megnézi majd, felkészült-e a tagságra Ukrajna és Grúzia, mondták az MTI-nek névtelenül nyilatkozó brüsszeli diplomaták. Gyakorlati együttműködésre törekszenek velük, de csak tisztes távolságból, ugyanis Oroszországgal is szeretnék javítani a kapcsolatokat.

A NATO-szóvivő szerint gyakorlati együttműködésre törekszik Ukrajnával és Grúziával, hogy elősegítse e két ország csatlakozási felkészülését. Ez összhangban áll azzal, hogy az idén áprilisban Bukarestben tartott NATO-csúcstalálkozón felvillantották a tagság perspektíváját Kijev és Tbiliszi előtt.

Azt azonban "senki sem állította, hogy e két ország felkészült a csatlakozásra" - mondta hétfői brüsszeli sajtótájékoztatóján James Appathurai.

Az észak-atlanti szervezet név nélkül nyilatkozó tisztségviselői szerint a NATO-külügyminiszterek kedden kezdődő tanácskozásán várhatólag úgy döntenek, hogy évente át fogják tekinteni Ukrajna és Grúzia felkészültségét. Emellett a NATO-székházban úgy hírlik, hogy a tagországok nagy része, valamint a NATO főtitkára is szeretné javítani a NATO-orosz kapcsolatokat.

A NATO-csatlakozási folyamat egyik közbenső állomása az úgynevezett tagsági cselekvési terv (Membership Action Plan, MAP), amelybe meghívják a tagok az arra érdemes pályázó országokat. Az 1999-es magyar-cseh-lengyel csatlakozás óta minden új tag az előszobának tekintett MAP-en keresztül jutott be a NATO-ba. A bukaresti csúcson heves viták után döntöttek úgy, hogy Ukrajna és Grúzia egyelőre nem kap MAP-meghívást, de a NATO-külügyminiszterek decemberi tanácskozásán újra megvizsgálják a kérdést.

Időközben Ukrajna - ahol a lakosságnak csak kis része támogatja a NATO-csatlakozást - mély belpolitikai válságba süllyedt, Grúzia pedig háborúba keveredett Oroszországgal a szakadár Dél-Oszétia és Abházia miatt. Diplomaták elmondása szerint az amerikaiak kénytelenek voltak belátni, hogy mértékadó európai NATO-tagok - élükön Németországgal - most még kevésbé hajlandóak rábólintani a két ország MAP-meghívására.

Washington ezért az elmúlt napokban igyekezett átvágni a gordiuszi csomót, és azt akarta elfogadtatni a többiekkel, hogy Ukrajnának és Grúziának nem is kell keresztülmennie a MAP-előszobán, hanem a már meglévő NATO-ukrán, illetve NATO-grúz vegyes bizottság is megfelelő keretet biztosíthat a tagsági felkészüléshez.

NATO-tisztségviselők szerint egy nappal a külügyminiszterek értekezlete előtt olyan kompromisszum van kibontakozóban, hogy a vegyes bizottságok is szerepet kapnak - évente e bizottságokban tekintik majd át, meddig jutott előre a pályázó ország -, de a MAP sem mellőzhető, és a MAP-meghíváshoz a tagállamok konszenzusára van szükség.

A külügyminiszterek arról is tárgyalnak majd kedden, hogy felújítsa-e a NATO a politikai szintű párbeszédet Oroszországgal, miután az Európai Unió, amely az augusztusi orosz-grúz háború után, rosszallása jeléül szintén jégre tette az orosz kapcsolatokat, nemrégiben az EU-orosz tárgyalások felújítása mellett döntött. Appathurai nem merte megjósolni a hétfői sajtótájékoztatón, miként döntenek majd a NATO-külügyminiszterek.

A NATO-orosz kapcsolattartás jelenleg nem a szokásos ügymenet szerint zajlik, de nem is jelenti az érintkezés teljes hiányát. A NATO-Oroszország Tanács nagyköveti szinten nem ülésezett, és közös hadgyakorlatot sem tartottak a nyár vége óta. Ám egy orosz hajó jól együttműködött egy brit hajóval az Ádeni-öböl térségében a kalózok elleni tengeri műveletek során, és az Afganisztánba tartó légi utánpótlást is engedélyezik az oroszok a NATO-nak.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.