Nem is annyira a pénz, fegyver, paripa, mint inkább a közös célok, közös akarat és ütőképes szervezet hiányzik egy önálló európai védelmi politikához. Ezek hiányában az Európai Unió nem nagyon tudja meghatározni és érvényesíteni saját védelmi és biztonsági érdekeit  – nagyjából ez volt a tanulsága annak a konferenciának, amelyet Madridban a patinás Carlos de Amberes Alapitvány szervezett a hétvégén. Az egységes európai védelmi politika hiányát egyébként a líbiai események és az unió néhány tagországának líbiai beavatkozása is jól mutatta. Carlos Fernandez-Arias Minuesa, Spanyolország nagykövete az EU politikai és biztonsági tanácsában (COPS-ban) például nagy sikernek minősitette a NATO hadműveleteit, mert ezek kulcsszerepet játszottak abban, hogy Líbiában politikai változások mentek végbe.

– Eredetileg nem politikai változásokról, hanem humanitárius segítségről volt szó.
– Arról volt szó, hogy segítsük a líbiai népet megvédeni magát saját kormányától, amely gyilkolt, akit csak ért. Erről döntöt az Európai Unió, a NATO és az egész nemzetközi közösség.

– Mikor?
– Amikor a líbiai kormány elkezdte gyilkolni a lakosságot, amikor Kadhafi kijelentette, hogy mint a patkányokat mindenhol fel kell kutatni és le kell ölni őket, és amikor elkezdődtek a politikai változások. Ekkor indultak a NATO hadműveletei.

– Nem emlékszem olyan határozatra, amely Kadafiról vagy a kormány megdöntéséről szólt volna...
– De végül mindez ide vezetett.

Roman Kuzniar, Bronislaw Komorowski lengyel elnök külpolitikai tanácsadója azonban egyáltalán nem lelkesedik a sikernek kikiáltott líbiai beavatkozásértért.

– Az eredményt majd csak egy idő múlva lehet felmérni, egyelőre nem tudjuk, hogy kit is segítettünk hatalomra. Nem ismerjük ezeket az embereket, ez az egyik rizikója az operációnak. Mi Lengyelországban és sok más európai országban  nem a kormány megdöntésében láttuk a célt. Azt szerettük volna, ha a beavatkozás szigorúan humanitárius akció marad, a Biztonsági Tanács határozatának megfelelően. De a nagyhatalmak másként döntöttek – és most övék a felelősség, hogy hogyan alakulnak tovább a dolgok Líbiában.

Szerintem hagyományos stratégiai és gazdasági érdekeik késztették a beavatkozásra őket, és kezdettől fogva látni lehetett, hogy szándékaik nem azonosak a BT-határozatában foglaltakkal. Ezért tartózkodott több európai ország is a részvételtől. Úgy vélem, hogy a NATO-nak nem feladata harmadik országokban kormányokat megdönteni, vagy külföldi vezetőket megölni. (A NATO-erők Líbia elleni akcióját Nagy-Britannia és Franciaország vezette, de az európai nagyhatalmak közül Németország például látványosan húzódozott a beavatkozástól.)

– De a NATO éppen ilyen hadműveleteket indít, Afganisztánban, Irakban és legutóbb Líbiában is.
– Igen ez egy aggasztó folyamat, amelyet meglehetősen kritikusan szemlélek, és azt gondolom, hogy hosszú távon ez ellenünk, a Nyugat ellen fordul. Nem szabad ilyen típusú akciókba belemenni.