A náci himnuszt idézte Pinera chilei elnök

Deutschland über alles - írta lendületesen Sebastian Pinera chilei elnök berlini látogatásán a német államfő hivatalos vendégkönyvébe.

Pinera merő jóindulatból tette mindezt, a chilei bányászok megmentésében nyújtott segítségért szeretett volna köszönetet mondani, amúgy a mondatot maga Chile berlini nagykövete diktálta le neki. A teremben viszont megfagyott a levegő, Christian Wulff német államfő nem akart hinni a szemének, hogy a náci himnusz első sorával szembesül, ám udvariasságból nem szólt egy szót sem. Nem így a nemzetközi sajtó, amely most szabályosan leszedte a keresztvizet a tudatlan chilei államfőről.

Pinera azzal védekezett, hogy a mondatot még iskolásként tanulta, és úgy emlékezett, hogy az Otto von Bismarck alatt egyesített Németország jelszava volt. Annyi valóban igaz, hogy a „Németország mindenek felett” egy 1841-es Heinrich Hoffmann von Fallersleben vers első sora, ebből lett a weimari köztársaság idején a német himnusz, majd a náci időkbe már csupán ezt az egy strófát énekelték – így tulajdonképpen a náci idők egyik jelképévé vált.

A német himnusz dallama egyesítés óta a régi, ám a két első versszakot gondosan elfelejtették, és csupán a harmadikat szokták énekelni. Pinera persze védekezhet azzal, hogy Chile messze van Európától, ám tavaly majdnem Párizs is elkövette a fenti bakit: amikor Angela Merkel tavaly Franciaországban járt az első világháborús francia győzelem megünneplése alkalmából, kis híján szintén a Deutchland über alles-szal fogadták: a katonaság kórusának már be is tanították a dalt, amikor valaki az utolsó pillanatban gyanút fogott, átírták a forgatókönyvet, és végül –mindenki megkönnyebbülésére – csak a harmadik strófa hangzott fel.

A Spiegel emlékeztet rá, hogy a milliárdos üzletember Pinera hazájában is hírhedt a kínos elszólásokról: Robinson Crusoe-t például történelmi személynek hitte, és még élő chilei költőt, Nicanor Parrát viszont halottnak nyilvánította. Bátyja, José Pinera, aki Augusto Pinochet alatt munkaügyi miniszter volt, nemrég azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy Adolf Hitlerhez hasonlította – a baloldali Salvador Allendét.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.