Izrael: a csábítás trükkjei

Különös helyzetbe került kedden az izraeli politika: huszonnégy órás tárgyalás után koalíciós megállapodást kötött a kormányalakítással megbízott jobboldali Netanjahu, a balközép Munkapárt vezetőjével, Barakkal. Az alku új többséget eredményezhet, de a Munkapárt szétesését is.

Ehud Barak kapott egy visszautasíthatatlan ajánlatot Binjamin Netanjahutól. Tizenhárom fős frakciója öt miniszteri és több miniszterhelyettesi helyet kaphat az új koalícióban. Egyebek között a jelenlegi általa betöltött hadügyi tárcát is. Netanjahu ígéretet tett, hogy bevonja őt minden jelentős döntésbe.

Az alku szerint az új kormány tartja magát a korábban Izrael által aláírt összes nemzetközi egyezményhez. Azokhoz is, amelyek a jövőbeli palesztin állam megalakítására vonatkoznak. Netanjahu a kampányban a palesztin államiságot ellenezve az arabok gazdasági felemelését ígérte. Sőt, a jobboldali Netnajahu belement számos szociális, munkahelyvédő intézkedésbe is, beleértve a Hisztradut szakszervezeti központ bevonását az érdekegyeztetésbe.

Az alku ellen azonnal szót emelt a Munkapárt 13 képviselőjéből hét, akik példátlan módon fejezték ki nemtetszésüket. Levelet küldtek a miniszterelnök-jelöltnek és Avigdor Lieberman kijelölt külügyminiszternek, amiben előre jelezték, hogy nem tartják magukra kötelezőnek a majdani koalíció támogatását.

Felzúdult és árulást emleget Cipi Livni a Kadima vezére. Ez a jobbközép párt kapta a legtöbb (28) mandátumot a 120 tagú Knesszetben, de az elnök mégis Netanjahut bízta meg a kormány megalakításával. A Likudnak ugyan csak 27 képviselői hely jutott, de Simon Peresz államfő szerint nagyobb esélye van pártszövetség összehozására.

A Munkapárt bevonása javíthatja az új kormány esélyét Obama Fehér Házában is. Az új amerikai elnök kompromisszumot akar a Közel-Keleten, s környezete joggal tart attól, hogy a nacionalista vallásos pártok kényétől függő Netanjahu a katasztrófa felé vinné Izraelt és a térséget. A Likudnak azonban eddig csak a szefard vallásos Sasz párttal (11 parlamenti hely) és az Izrael az otthonunk világi nacionalista alakulattal (15 képviselő) sikerült megállapodnia. Szüksége van tehát a munkapárti opportunisták szavazataira és nemzetközi pedigréjére.

Izraelben - igaz háborús helyzetekben - alakultak már hasonló széles koalíciók. Most azonban nincs ilyen helyzet. Tehát Baraknak komoly meggyőző erővel kellett az 1470 tagú központi bizottság elé állnia. Érvei szerint pártja így sokkal jelentősebb szerepet tölthet be az ország politikájának alakításában, mint amennyit a 13 fős frakció biztosítana egyébként. Fő érve a békefolyamat folyamatosságának fenntartása volt, s Netanjahu ígérete, miszerint Izrael átfogó közel-keleti béketervvel fog előállni. Kérdés, hogy a pártaktivisták elhiszik-e ezt nekik, s nem csak a pártelit egy részének garantált pozíciók megőrzését vélik az egyezség mögött. „A Munkapárt nem eladó, nem fejezte még be történelmi szereplését!"- hangoztatta a megállapodás egyik ellenzője. Egyelőre azonban úgy látszik, hogy a pártnak, amely az országot első évtizedeiben irányította, inkább csak statisztaszerep jut. Akár a kormányban, akár az ellenzékben.

 

 

 

Ehud Barak és Benjamin Netanjahu.
Ehud Barak és Benjamin Netanjahu.
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.