A moszkvai Gorkij parkban is lesz Szónokok Sarka

Moszkvában két helyen, így a központi Gorkij parkban is helyet adnak a szabad véleménynyilvánításnak a londoni Hyde Park mintájára - közölte csütörtökön az orosz főváros regionális biztonsági osztályának vezetője.

Az orosz főváros hatóságai, a politikai pártok és társadalmi egyesülések képviselőivel jutottak egyezségre. A nyilvános vitákra és felszólalásokra a népszerű Gorkij park mellett lehetőséget teremtenek az északkeleti Szokolnyiki parkban is.

Alekszej Majorov szerint mindkét parkban legalább kétezer ember fér el, de hozzátette, hogy a lakosságnak szüksége lehet majd további területekre, ahol a nyilvános rendezvényeket megtarthatják.

A londoni Hyde Parkban lévő Speaker's Cornerhez (Szónokok Sarkához) hasonló véleménynyilvánítási lehetőség megteremtésének ötlete hónapokkal ezelőtt merült fel Moszkvában, ahol a tavaly decemberi parlamenti választásokat nagy tömegeket megmozgató tiltakozó felvonulások, tüntetések követték. A tömegrendezvények helyszínének kijelölése egyre nagyobb gondot okozott a főváros hatóságai számára.

A terveket szeptember elsejére teszik le Szergej Szobjanyin főpolgármester asztalára, a jogi szabályozást 2013. január 1-jéig kell elkészíteniük - mondta Alekszej Majorov.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.