Nyert az ellenzéki milliárdos pártja?

A grúz médiumok az exit pollok alapján az ellenzék győzelméről számoltak be, míg a Miheil Szaakasvili elnök vezette Nemzeti Egység Mozgalom (ENM) kormányzópárt szintén azt állítja, megtartották többségüket a parlamentben.

A helyi idő szerint este 20 órakor lezárult szavazás után a grúz állami televízió exit poll (a szavazóhelyiségből kilépők kikérdezésével készült) felmérések alapján azt jelentette, hogy a Bidzina Ivanisvili milliárdos vezette, Grúz Álom-Demokratikus Grúzia (KO-DSZ) nevű ellenzéki koalíció a szavazatok 35 százalékát szerezte meg, míg a kormányzó Egyesült Nemzeti Mozgalom párt a voksok 30 százalékát kapta.

Az Imedi TV szintén exit poll felmérések alapján azt jelentette, hogy az ellenzéki koalíció a pártlistákra leadott szavazatok 51 százalékát szerezte meg, míg Miheil Szaakasvili államfő kormányzó pártja a voksok 41 százalékát kapta.

A Grúziában kormányzó ENM ellenben azt állítja, hogy az egyéni szavazókörzetekben megszerezhető mandátumok több mint kétharmadát elnyerték a parlamenti választásokon, s ezzel megőrizhetik többségüket a tbiliszi törvényhozásban.

A grúz parlament 150 mandátumából 77-et a pártlisták, 73-at viszont az egyéni szavazókörzetek eredménye alapján töltenek be. Hétfőn mintegy 3,6 millió szavazásra jogosult grúz polgár adhatta le voksát helyi idő szerint este 20 óráig.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.