A megtestesült Irak

Újságíróból egyik pillanatról a másikra nemzeti hőssé és politikai megosztottságon felülemelkedő személyiséggé avanzsált Muntaszir az-Zaidi. A 28 éves iraki riporter, aki cipőit hajította Bush elnök felé, ma az első számú férjjelölt az arab világban.

Valószínűtlen egységbe tömörítette Muntaszir az-Zaidi a többnyire egymásra acsarkodó síitákat és szunnitákat Irakban. Az imámok ma felekezettől függetlenül követelték Bagdadtól, hogy engedjék szabadon a cipőjét George Bushra hajító riportert. Bagdad fő síita mecsetének imámja, Mohammed al-Sami személyesen Núri al-Máliki miniszterelnököt tette felelőssé az újságíró biztonságáért. – Ők felelnek az életéért, az egészségéért és a lelkiállapotáért – mutatott a kormányra a vallási elöljáró, hasonlóan a szunnita Utman Rahímhez, aki a patinás Abu Hanifa mecsetből vonta kérdőre a miniszterelnököt. „Miért tartóztatták le azt az embert, aki egy ilyen hősies és igaz cselekedetet hajtott végre, olyasvalamit, amit mindannyiunknak régóta meg kellett volna tennie?”

Felekezeti hovatartozástól függetlenül Irakban szinte mindenki Bushra rója a felelősséget a hol elcsituló, hol új fellángoló erőszakért, amely a Szaddám Huszein alatt uralkodó szunnita kisebbség és a síita többség között öt év alatt több százezer emberéletét oltotta ki.

Választási ütőkártya az ellenzék kezében

Zaidi távollétében főszereplővé lépett elő a bagdadi parlamentben is, ahol egy minap kitört vita hevében a törvényhozás elnöke a lemondását is felajánlotta, amikor a Muktada asz-Szadr radikális síita hitszónokhoz hű képviselők az újságíró azonnali szabadon bocsátását követelték. A szadr-isták ölébe ajándékként hullt az incidens, amit megtépázott nimbuszuk helyreállítására használhatnak fel, miután nem sikerült megakadályozniuk az Irak és az Egyesült Államok közötti biztonsági szerződés létrejöttét – ez még három hosszú évig a közel-keleti országban marasztalja a külföldi haderőt.

Ha Bagdad az ezzel kapcsolatos aggályokat a biztonsági helyzetre hivatkozva még el is hessegetheti magától, azt már aligha, hogy miért bántalmazták az őrizetben – ahogy ezt családja és az ügyében eljáró vizsgálóbíró is állítja. A jövő évi tartományi és parlamenti választások – és a biztonsági szerződésről szóló esetleges népszavazás – előtt még sokat érhet valakire rábizonyítani, hogy a Fehér Ház kesztyűs bábja csupán.

Versenyfutás az arab álompárért

Az új nemzeti egység megtestesítőjét szerte az arab világban is sokan maguknak követelik. Versengenek kegyeiért a cipőgyártók, az ügyvédek, és most már a leendő feleségek is. Egy kiterjedt ciszjordániai palesztin család ma jelentette be, hogy kész arát küldeni Irakba Zaidinek 30 ezer dolláros hozománnyal, amit a 28 éves agglegény védelmére fordítanának. Az 500 tagú klánt rendkívüli megtiszteltetés érné, ha a férjjelölt elfogadná az ajánlatot – fűzte hozzá a 75 éves családfő, Ahmad Szalim Judeh.

A kézfogó – legalábbis az első – azonban könnyedén meghiúsulhat. Egy egyiptomi férfi egy nappal korábban már túl is licitálta azt, elbüszkélkedve, hogy 20 éves médiahallgató lányát szemelte ki jövendőbelinek a kairói székhelyű al-Bagdadíja televízió munkatársa számára. „Semmi nem olyan drága nekem, mint a lányom, és rajta kívül minden mást is megadnék, ami az esküvőhöz kell” – áradozott az apa, Szájed Gumá. Lánya saját bevallása szerint el van ragadtatva az ötlettől, hogy egy hős társa lehet az életben.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.