A második szexbotrány után is akar esélyt a New York-i polgármesterjelölt

A demokrata Anthony Weiner a Twitteren küldött sikamlós üzeneteket és képeket magáról egy 22 éves nőnek. Nem először: tavalyelőtt egy hasonló allűr miatt már le kellett mondania a kongresszusi képviselői mandátumáról.

Második, a tavalyelőtti elsőhöz kísértetiesen hasonló szexbotránya ellenére akar még esélyt Anthony Weiner New York-i demokrata polgármesterjelölt. Weiner kedd este állt a nyilvánosság elé, azután, hogy kiderült, a házasélet mellett fél éven át sikamlós üzeneteket és képeket küldött egy 22 éves nőnek. A politikus elismerte, amit tett, bocsánatot kért, de sietve jelezte, nem száll ki a jelenlegi New York-i polgármester, Michael Bloomberg székéért szeptemberben tartott megméretésből.„Adjanak még egy esélyt” – mondta.

Weinert az egyik amerikai portál, a The Dirty buktatta le, az üzenetek és a képek címzettje legalábbis az online bulvárlaphoz ment el az információval, hogy tavaly júliustól fél éven át állt kapcsolatban a 48 éves politikussal. A Twitteren kívül mobilon beszélgettek: a nő elmondása szerint a legtöbb hívás telefonszexet jelentett, ami pedig az üzeneteket illeti, Weiner mindig megkérte, hogy törölje őket. Volt is mit: a politikus – aki állítólag nagy cipőfetisiszta, rajong a magassarkúakért – szerelemmel és egy chicagói lakással is hitegette az áldozatát. A beszélgetésekhez Weiner a Carlos Danger álnevet használta; a The Dirty azt gyanítja, nem a 22 éves nő volt az egyedüli, akivel a politikus ilyen viszonyt tartott fenn a Twitteren.

Weinernek nem ez az első szexbotránya: tavalyelőtt egyszer már kiderült, hogy a Twitteren szexuálisan kihívó képeket és üzeneteket küldözgetett magáról egy szintén huszonéves nőnek. Akkor néhány napig még tagadott, majd mindent bevallva lemondott a képviselői mandátumáról, amelyet 1999 és 2011 között hétszer nyert el, mindig a szavazatok több mint 59 százalékával. (A tavalyelőtti sikamlós képek egyikén csak egy alsónadrág volt a pénisze és a kamera között – most volt, amelyiken még ennyi sem.

Weiner a keddi nyilatkozatában elárulta, nagyon sajnálja, de az, ami történt, már mögötte van, a feleségével együtt pedig „előre mennek”. Huma Abedin egyébként a férjével együtt állt ki a sajtótájékoztatóra, amelyen arról beszélt, a botrány az ő részéről „köztük marad”, már megbocsátott, és hisz a férjében. Weiner májusban szállt versenybe New York polgármesteri tisztségéért, azt pedig már az első botránya után megjósolta, az ügy szele el fogja kísérni ebbe a kampányba is.

A demokrata Anthony Weiner a Twitteren küldött sikamlós üzeneteket és képeket magáról egy 22 éves nőnek
New York mayoral candidate Anthony Weiner and his wife Huma Abedin attend a news conference in New York, July 23, 2013. Weiner said on Tuesday he will stay in the race despite admitting he sent newly revealed sexually explicit online chats and photos even after he resigned from Congress. REUTERS/Eric Thayer (UNITED STATES - Tags: POLITICS MEDIA ELECTIONS TPX IMAGES OF THE DAY)
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.