A Malala megtámadását elrendelő tálib vezér a pakisztáni tálibok új vezetője

Mullah Fazlullah lett a pakisztáni tálibok új vezetője. A Szvat-völgy egykori keménykezű irányítója - aki még a tálibok között is szélsőségesnek számít - esélyt sem ad a béketárgyalásokra.

Hakimullah Mehszúd halála után Mullah Fazlullah lett a pakisztáni tálibok új vezetője, jelentette be a szélsőségesek ideiglenes vezetője. (Pár nappal ezelőtt elterjedt, hogy Hán Szaidot választották meg, mint azonban utóbb kiderült, ő csak az esélyesek között volt.) Mehszúd november 1-jén halt meg, amikor egy amerikai drón eltalálta az őt szállító járművet Észak-Vazirisztánban.

Még a tálibok között is szélsőségesnek számító vezért "Mullah Radio" néven is ismerik, 2004-ben ugyanis azzal szerzett hírnevet, hogy saját rádióadást indított a Szvat-völgyben, amelyen keresztül az iszlám törvénykezés bevezetésére buzdított. 2007 és 2009 között brutális kegyetlenséggel irányította a térséget, bevezette az iszlám törvénykezést, fegyveresei iskolákat gyújtottak fel és nyilvános kivégzéseket rendeztek. Uralmának egy katonai offenzíva vetett véget, ami után Afganisztánba menekült, de állítólag több merényletet az ő instruálásával hajtottak végre Pakisztánban. Legutóbb akkor ismerhették meg többen a nevét, amikor kiderült, hogy az ő emberei lőttek rá Malala Juszufzajra. A tálibok uralma idején 11 éves lány álnéven naplót vezetett a szélsőségesek irányítása alatt lévő Szvat-völgyről, és a tálibok elüldözése után is tovább kampányolt a lányok oktatása mellett. Malala a tálibok támadása óta világhírre tett szert, még a Nobel-békedíjra is esélyesnek tartották. A lány ma már családjával Nagy-Britanniában él, és a tálibok azzal fenyegetőznek, hogy ha visszatér Pakisztánba, akkor megölik őt.

A Navaz Sarif vezette pakisztáni kormány azzal vádolja az Egyesült Államokat, hogy a Mehszúd halálával végződő akcióval szándékosan akadályozták a béketárgyalásokat a tálibokkal. A kormány már döntött is az Észak-Vazirisztánba küldendő delegációról, amikor megtörtént a támadás. A szélsőségesek egyik szóvivője kijelentette, hogy esély sincs a békekötésre, Mullah Fazlullah ugyanis ellenez mindenféle párbeszédet a kormánnyal. (Hán Szaid állítólag erre is hajlandó lett volna, ahogy Mehszúd is.) "Minden kormány kétszínű játékot játszott velünk. A béketárgyalások nevében becsaptak minket és megölték az embereinket. Száz százalékig biztosak vagyunk abban, hogy Pakisztán támogatja az amerikai dróntámadásokat" - mondta a szóvivő a Reutersnak.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.