A magyar kormány zöld jelzést ad Szerbiának

Belgrádban átment a parlamenten a vajdasági magyarok által jóváhagyott rehabilitációs törvény, így Budapest feltétel nélkül támogatja Szerbia uniós csatlakozását – jelentette ki Brüsszelben Martonyi János. A magyar külügyminiszter nemzeti és regionális érdeknek nevezte a bővítés folytatását. Szerbia európai integrációját azonban a budapesti bólintás még önmagában nem gyorsítja fel.

Nincs többé előfeltétele annak, hogy Magyarország támogassa Szerbia tagjelölti státuszának megadását – jelentette be Brüsszelben Martonyi János külügyminiszter, miután a belgrádi parlament jóváhagyta a rehabilitációs törvény azon változatát, amelyet a szerb kormány a Vajdasági Magyar Szövetséggel (VMSZ) való tárgyalásokon leegyeztetett.

Mint ismeretes, szeptember végén a szerb parlament olyan kárpótlási törvényt fogadott el, amelynek értelmében a kárpótlásból kizárandók azok a személyek és örököseik, akik 1941 és 1945 között a Jugoszláviát megszálló csapatok tagjai voltak. A legtöbb vajdasági magyar családnak van olyan hozzátartozója, aki e rendelkezés hatálya alá esik, hiszen besorozták a magyar hadseregbe. Budapest ezt úgy értelmezte, hogy a magyarokat a szerb törvényhozás kollektív bűnösként kezeli, és a tagjelölti státusz támogatását ennek a korrigálásához kötötte. A szerb parlament alig pár órával az EU külügyminiszterei értekezletének kezdete előtt fogadta el az új törvényt. Ezen az értekezleten dőlhet el, hogy az uinó támogatja-e Szerbia tagjelölti státuszának megadását.

Martonyi János szerint az új törvény eltávolította a kollektív felelősség bármilyen formáját, sőt, az egyéni felelősség megállapításánál is lehetőséget biztosít a mentesítésre bizonyos bizonyítási könnyítéssel.

Magyarország határozottan támogatja Szerbia tagjelölti státuszának megadását – hangsúlyozta a külügyminiszter az új helyzet fényében, hozzátéve, hogy az fontos politikai üzenet lenne, és a bővítési folyamat hitelességével is összefügg. – Alapvető nemzeti és regionális érdek az, hogy a bővítés menjen tovább – mondta Martonyi János.

A külügyminiszter nem akart találgatni azzal kapcsolatban, hogy a külügyminiszterek délutáni ülésén hogyan alakul Szerbia tagjelölti státuszának kérdése, de elképzelhetőnek tartja, hogy döntés hiányában a kérdés a pénteki Európai Tanács elé kerül, ahol az állam- és kormányfők döntenek az ügyben. Mint emlékeztetett: az észak-koszovói helyzet adhat okot "aggodalomra", de hozzátette, hogy a tárgyalások folynak Belgrád és Pristina között.

A tagjelölti státusz megadását a koszovói helyzet miatt Németország hevesen ellenzi, ebben Nagy-Britannia, Ausztria és feltehetően Hollandia is partnerük.

A külügyminiszter kifejtette: helyes volt a magyar álláspont az érintett szerbiai – nem csak magyar – közösségek felé, és összhangban állt az általános emberjogi követelményekkel. Martonyi János elismerését fejezte ki a VMSZ-nek a sikeres tárgyalásokért.

Fiatalok Belgrádban. Az EU-csatlakozásig rögös út vezet
Fiatalok Belgrádban. Az EU-csatlakozásig rögös út vezet
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.