A Ku Klux Klan előtt tisztelegnek a romagyilkosok

Példa nélkül áll Európában a magyar romák ellen elkövetett célzott támadások sorozata. De nem csak maguk a gyilkosságok ijesztőek, problematikus az a közöny is, amellyel azokra a magyar társadalom eddig reagált – írta a magyarországi romagyilkosságokhoz fűzött kommentárjában a Der Standard osztrák napilap.

Nem voltak nagy szolidaritásnyilvánítások a roma közösséggel,  nem voltak nyilvános tiltakozások, csak a Magyar Gárda menetel  tovább - állapítja meg a cikkben a Der Standard. A „polgári és a baloldali” erők olyannyira  gyengék, hogy meg sem próbálkoznak egy ilyen mozgósítással, a többit  pedig elintézi a romák elleni gyűlölet, amely minden társadalmi  rétegben jelen van.

Gyertyát gyújtanak Kislétán az áldozatokért
Kisléta, 2009. augusztus 5. Rézműves István (b) és Tejfel László gyújt gyertyát, amikor emberek virrasztanak az áldozatokért Kislétán annál a háznál, ahol augusztus 3-án ismeretlen támadók az otthonában agyonlőttek egy 45 éves roma asszonyt, 13 éves lányát pedig súlyosan megsebesítették. MTI Fotó: Balázs Attila

Annak is kevés visszhangja volt, hogy minden vezető magyar  politikus elítélte a gyilkosságsorozatot – állapította meg. A  gyilkosok módszere a cikkírót a Ku Klux Klánra, a fehér faj  felsőbbrendűségét hirdető amerikai szervezetre emlékezteti.

A közöny nem marad következmény nélkül: az, hogy egyes roma  vezetők holokausztról beszélnek, a roma közösség mélységes  bizonytalanságérzetéről árulkodik. Most a gyilkosok elfogása az  elsődleges feladat, de hosszabb távon a társadalmi légkör  megváltozását is el kell érni – vélekedett a Der Standard  jegyzetírója.

Az esetek eddig túl kevés reakciót váltottak ki a civil  társadalomban – idézte Teleki László romaügyekért felelős  miniszterelnöki megbízottat a lap tudósítója. Teleki tudomása szerint eddig egy  szolidaritási demonstrációra sem volt példa. A megbízott ennél is  fontosabbnak tartja, hogy szerinte nem kielégítőek az államfő eddigi  megnyilvánulásai. A köztársasági elnöki hivatal ezt visszautasítja,  álláspontja szerint Sólyom László világosan állást foglalt az  ügyben, számos interjút adott, külföldön és belföldön egyaránt  hangot adott felháborodásának.

Kolompár Orbán, az Országos Cigány Önkormányzat elnöke szerint  nemigen lehet csodálkozni a reakciók hiányán, mert megmérgezték a  társadalmi légkört a médiában megjelenő romaellenes megnyilvánulások  és az, hogy szélsőséges csoportok bűnözőknek állítják be a romákat - zárult a Der Standard cikke.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.