A kormánypárt és a Titanic

Petr Necast vasárnap ismét megválasztották a cseh Polgári Demokrata Párt (ODS) elnökévé. A politikusnak a saját alakulatán belül is rengeteg bírálója van.

A legerősebb kormányzati tényező eddigi vezetőjére a tisztújító kongresszuson  jelenlévő 592 küldött közül 351 szavazott. Kihívója, Ivan Fuksa volt agrárminiszter 178 voksot kapott. A szombati  vitában több felszólaló élesen bírálta a kormányfő-pártelnököt, aki szerintük határozatlan politikus, s akit nagy felelősség terhel az ODS legutóbbi választási vereségeiért, s még inkább az ország súlyos társadalmi-gazdasági gondjaiért.  Elődje, Mirek Topolánek felszólalásábnan  a pártot a Titanichoz hasonlította, amely rossz irányba halad, s ezért menekül a fedélzetéről a tagság.

Fuksa szerint újra kell indítani és ismét sikeres útra téríteni a zsákutcába jutott pártot, amely a választási progamjában adócsökentéseket igért, az elmúlt két esztendőben viszont éppen ennek ellenkezőjét hajtotta végre.  Úgy vélte, hogy Necas nélkül sem az ODS sem a kormánykoalíció nem omlana össze, amitől sokan tartanak. Prágai politológusok  gyorsértékelése  szerint az ellenjelölt vesztét elsősorban az okozta, hogy csupán néhány órával a szavazás előtt döntött arról, hogy Necas kihívója lesz, s emiatt nem volt ideje arra, hogy céljairól, elképzeléseiről  érdemben tárgyaljon a küldöttekkel.

A szakértők felhívták a figyelmet arra is, hogy a végeredmény szerint az ODS-ben  továbbra is jelentős a pártelnök-kormányfő tevékenységét bírálók száma. Megválasztását követően Necas közölte, hogy a vita és a számtalan bírálat fontos politikai leckét jelent számára, amelyből okulni kíván. Churchillt idézve közölte: - Vért semmiképpen sem, viszont verítéket, erőfeszítéseket,  s talán könnyeket is kénytelen vagyok ígérni, mert az elkövetkező hónapokban csak igy húzhatjuk ki az ország szekerét a kátyúból – hangsúlyozta az újraválasztott elnök.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.