A Korán hiányos tudása miatt verte halálra fiát

Életfogytig tartó fegyházra ítélt hétfőn a walesi főváros, Cardiff koronabírósága egy nőt, aki a Korán hiányos ismerete miatt agyonverte saját fiát.

A vádirat szerint a 33 éves, indiai születésű Sara Ege még 2010 nyarán, a család cardiffi otthonában egy bottal úgy megverte 7 esztendős fiát, Yaseent, hogy a gyermek a helyszínen meghalt. Bűne az volt, hogy nem tudta kívülről felmondani az iszlám szent könyvének egyik versét.

Sara Ege ezután barbecue-sütőkben használatos folyékony gyúanyaggal megpróbálta elégetni a fiú holttestét, hogy eltüntesse a bűncselekmény bizonyítékát.

Az öthetes tárgyalássorozat után, hétfő este meghozott jogerős ítélet alapján Sara Ege-nek legalább 17 évet rács mögött kell töltenie, mielőtt feltételes szabadlábra helyezése szóba kerülhet.

A benyújtott vádiratból kiderült az is, hogy az elítélt a fia halálával végződött verés előtt is már három hónapon át szinte folyamatosan bántalmazta a gyermeket, mert azon a véleményen volt, hogy Yaseen nem tanulja elég gyorsan a Korán passzusait.

Sara Ege először beismerte bűnösségét, de aztán visszavonta rendőrségi vallomását, azt hangoztatva, hogy férje és annak családja kényszerítette a bűncselekmény bevallására, és a gyermeket valójában az apa ölte meg.

Az esküdtszék azonban bizonyítottnak találta az anya bűnösségét. A bíró ugyanakkor enyhítő körülményként vette figyelembe, hogy Sara Ege a pszichiátriai vizsgálat megállapítása szerint súlyos depressziótól szenvedett, és maga is gyakorta családon belüli erőszak elszenvedője volt.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.