A kongresszus is kiakadt a CIA szexbotrányán

Az FBI négy hónapon át nyomozott, de senkinek nem szólt David Petraeus volt CIA-igazgató házasságtörő kalandjairól.

Tudni akarjuk, mikor merült fel Petraeus neve először, hogy került-e veszélybe a nemzetbiztonság, és hogy miért nem szóltak nekünk – feszegette ellentmondást nem tűrő hangon Dianne Feinstein, az amerikai kongresszus hírszerzési bizottságának demokrata elnöke vasárnap. Feinstein felháborodása némiképp érthető, az FBI ugyanis már július óta nyomoz a CIA bukott igazgatója és volt afganisztáni NATO-főparancsnok házasságtörési ügyében. A Szövetségi Nyomozó Irodához Petraeus egyik szeretője, Jill Kelley fordult, miután zaklató e-maileket kapott a másik hódítástól, Paula Broadwelltől, akivel az egyébként nős Petraeus akkor jött össze, amikor a hölgy a négycsillagos tábornok életrajzát írta. „Semmiféle előzetes jelzést nem kaptunk. Úgy ütött be, mint egy villámcsapás” – nyilatkozta Feinstein.

Petraeus és Brioadwell egy közös fotón. Félreértés miatt bukott a CIA-igazgató?
Commander of the International Security Assistance Force (ISAF)/U.S. Forces in Afghanistan General David Petraeus shakes hands with author Paula Broadwell in this ISAF handout photo originally posted July 13, 2011. The FBI investigation that led to the discovery of CIA Director Petraeus' affair with Broadwell was sparked by "suspicious emails" from her to another woman and Petraeus was not the target of the probe, U.S. law enforcement and security officials told Reuters on November 10, 2012. REUTERS/ISAF/Handout (AFGHANISTAN - Tags: POLITICS MILITARY) FOR EDITORIAL USE ONLY. NOT FOR SALE FOR MARKETING OR ADVERTISING CAMPAIGNS. THIS IMAGE HAS BEEN SUPPLIED BY A THIRD PARTY. IT IS DISTRIBUTED, EXACTLY AS RECEIVED BY REUTERS, AS A SERVICE TO CLIENTS

Az első felháborodás után a kongresszust valószínűleg inkább az fogja érdekelni, hogy a két hölgy milyen titkos információkhoz férhetett hozzá a Petraeusszal folytatott viszony idején. Mint kiderült, Broadwell a bukott CIA-igazgató teljes elektronikus levelezését láthatta, Kelleyről pedig Petraeus asszisztensei azt mondják, hogy a 37 éves háromgyermekes hölgy és férje állandó vendég volt azokon az estélyeken és más rendezvényeken, amelyeket a floridai Tampában, a MacDill légitámaszponton tartottak – ez a bázis ad otthont az amerikai hadsereg központi parancsnokságának és különleges műveleti parancsnokságának is.

Az ügy eddig úgy néz ki, hogy Broadwell a CIA-igazgató postafiókjában járva valamikor rábukkant Kelley e-mailjeire, és féltékenykedő, fenyegető levelekkel kezdte el zaklatni Kelleyt. Ő júliusban zaklatás miatt feljelentést tett az FBI-nál, a szövetségi nyomozók pedig nyár végére találtak bizonyítékokat arról, hogy Broadwell valójában Petraeus szeretője. Október 21-én Broadwellt, október 22–29. között Petraeust hallgatta ki az FBI. James Clappernek, az amerikai titkosszolgálatok működését koordináló nemzeti hírszerzés igazgatójának november 6-án szóltak a Petraeus körül gyűrűző botrányról, Clapper először Petraeusszal, majd Barack Obama elnökkel beszélt, aki egyeztetésre hívta a CIA főnökét, majd november 9-én elfogadta a lemondását is. A törvényhozási bizottságokat csak ezután értesítették az ügyről.

Akik ismerik a Kelley-házaspárt, azt állítják, hogy csak baráti a viszony Jill és a CIA-igazgató között, és Brodway félreérthetett valamit, amikor beleolvasott Petraeus e-mailjeibe, és ez a végzetes félreértés vezetett a lemondáshoz, illetve az egész CIA-t megrengető botrányhoz.

Petraeus 37 évig szolgált katonaként az amerikai hadseregben. Irányította a központi parancsnokságot, vezetőként kulcsszerepet játszott az iraki háborúban, és parancsnoka volt az Afganisztánba küldött NATO-missziónak is. A hadseregtől 2011-ben vált meg, és lett a CIA igazgatója. Távozásával a Központi Hírszerző Ügynökség irányítását ügyvezető igazgatóként Michael Morell igazgatóhelyettes vette át.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.