A kongói katasztrófa testközelből
November közepén járt a kongói összecsapások helyszínén Finbarr O'Reilly World Press Photo-díjas kanadai fotóriporter. Megörökítette a menekülttáborokban tengődő civilek és a kórházban fekvő sebesült katonák szenvedését. A fegyvereseket a frontra is elkísérte, és két katona halálának is tanúja volt.
Az egyik képen fásultan néz a fényképezőgépébe a kongói kormány katonája, miközben gépfegyverére támaszkodva hasal a fronton. A következő képen egy halott katona fekszik az eső áztatta földön.
A képek november 12-én készültek, amikor rövid, ám heves tűzharcba keveredtek egymással a lázadók és a kormánycsapatok, nem messze egy 80000 embernek szállást adó menekülttábortól. O'Reilly tanúja volt, amint két katona elesik az összecsapás során. Mindkettejüket fejbelőtték.
Egy szűnni nem akaró konfliktus
A Kongói Demokratikus Köztársaságban (KDK) zajló konfliktus gyökerei a hutuk és a tuszik ellentétére nyúlnak vissza. Laurent Nkunda tuszi lázadóvezér azt állítja, hogy csapatai a határ menti területeken élő tuszi lakosságot védik a szélsőséges hutu milicistáktól (FDLR), akik 1994-ben szöktek át a szomszédos Ruandából. Akkor hutu szélsőségesek nyolcszázezer tuszit és mérsékelt hutut mészároltak le.
A KDK-ban öt év véres háború után, 2003-ban alakult átmeneti kormány, 2006-ban pedig az első demokratikus választásokon elnökké választották Joseph Kabilát. Az ENSZ 17 ezer fős békefenntartó csapattal van jelen az országban, ám a közállapotokat máig sem sikerült stabilizálni. Keleten az FDLR, Nkunda csapatai és a kormánykatonák egyaránt fosztogatnak és kegyetlenkednek, menekülésre kényszerítve a polgári lakosságot. A polgárháború következményei (főleg éhínség és betegségek) miatt becslések szerint több mint ötmillióan vesztették életüket az országban 1998 óta.
A sokszereplős konfliktus tehát etnikai ellentétekben gyökerezik, ám komoly összetevője az értékes ásványkincsekért folytatott harc is. A Ruandával és Ugandával határos két tartományban, Észak- és Dél-Kivuban 2003 után is csupán csökkent az erőszak, de nem szűnt meg.
E területeket számtalan különböző fegyveres csapat uralja, akik számára a bányászat jövedelmező üzeltággá, valamint a harcok legfőbb finanszírozójává vált. Erre a környékre menekültek 1994-ben az FDLR harcosai, akiket Ruanda már nagyon szeretne lefegyverezni. Körülbelül ugyanekkora számban, hat-hétezer fővel van jelen Nkunda tuszi serege is. A kongó kormány katonái a térségben 7000 fős ENSZ-erő támogatásával harcolnak Nkunda ellen, azt állítva, hogy a lázadó tábornok Ruandától kap segítséget.
Kongóban működik a legnagyobb ENSZ-erő, a MONUC, ám a kormányerőket támogató 17 ezer kéksisakos nem képes megvédeni a lakosságot, akik emiatt néha az ENSZ-csapatok járműveire és épületeire támadnak. Múlt héten az ENSZ Biztonsági Tanácsa úgy döntött, 3000 fővel emeli a kéksisakosok számát.
