A kommunistákkal tilos

Továbbra is érvényben marad az 1995-ben elfogadott, úgynevezett bohumíni határozat, amely a cseh szociáldemokratáknak (CSSD) megtiltja, hogy országos szinten koalícióra lépjenek a kommunistákkal (KSCM).

Az erről szóló új határozatot a baloldali párt e hét végi kongresszusán hozták. A jelenlévő mintegy négyszáz küldött közül mindössze kilencen szavaztak a tilalom feloldása mellett, százan pedig tartózkodtak.

A kérdésről azért kérték ki a jelenlévők véleményét, mert a tavalyi megyei választásokat követően több helyen regionális koalícióra lépett a két párt, s a legújabb közvélemény-kutatások szerint ha Csehországban most lennének parlamenti választások, akkor azokat nagy főlénnyel a szocdemek nyernék (41 százalékos támogatottsággal), a kommunisták (17), a Karel Schwarzenberg vezette TOP 09 (17) és a Polgári Demokraták Pártja (ODS -12 százalék) előtt. A többi párt nem lépné át az ötszázalékos parlamenti küszöböt. Néhány küldött felvetette azt a lehetőséget is, hogy ha a politikai erőviszonyok a bő egy év múlva sorra kerülő választásokig nem változnának, akkor a kommunisták esetleg  csendestársként támogathatnák a szocdem kabinetet. Mire Bohuslav Sobotka pártelnök felhívta a figyelmüket arra, hogy az újra megerősített bohumíni határozat szerint tilos mindenfajta politikai együttműködés a kommunistákkal. Ezért vagy kisebbségi kormányt alakítanának vagy a zöldekkel (SZ), esetleg a kereszténydemokratákkal (KDU-CSL) lépnének koalícióra, ha bejutnának a képviselőházba.

Vojtech Filip kijelentette: nem fognak könyörögni a bohumíni határozat eltörléséért. – A CSSD szuverén párt, ha nekik ez a helyzet megfelel, akkor azt mi tudomásul vesszük – szögezte le a kommunisták elnöke.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.