Kommerszant: Obama elköszönt Medvegyevtől és a kapcsolatok "újraindításától"

A Kommerszant című orosz lap hétfői kommentárja szerint Barack Obama nemcsak Dmitrij Medvegyev államfőtől, hanem az amerikai–orosz kapcsolatok "újraindításától" is elköszönt Honoluluban.

Dmitrij Medvegyev államfőként utoljára találkozhatott az Egyesült Államok elnökével. Mint a tekintélyes orosz politikai-gazdasági lap tudósítója, Alekszandr Gabujev írja: "úgy tűnik, hogy Barack Obama elnök az Ázsiai és Csendes-óceáni Gazdasági Együttműködés (APEC) Honoluluban tartott csúcstalálkozóján nem csak Dmitrij Medvegyevtől, hanem az amerikai–orosz kapcsolatok újraindításától is elbúcsúzhatott".

A kommentátor szerint az európai rakétavédelmi rendszerről folytatott tárgyalások zsákutcába jutása miatt a visszaesés egyszerűen elkerülhetetlen Moszkva és Washington kapcsolataiban Vlagyimir Putyin Kremlbe való visszatérése után. Honoluluban a két elnök még csak kísérletet sem tett bármilyen dokumentum egyeztetésére a rakétavédelmi rendszerről.

Medvegyev elnök szeptemberben, a kormányzó Egységes Oroszország párt kongresszusán jelentette be, hogy nem indul a 2012-s államfőválasztáson, eloszlatva ezzel az amerikai elképzeléseket. A két elnök nem tehetett egyebet Honoluluban, mint megvonta az együttműködés mérlegét.

A Kommerszant tudósítója idézi Barack Obamát, aki úgy fogalmazott: " Medvegyev elnökkel az utóbbi néhány évben sikerrel indítottuk újra az Orosz Föderáció és az Egyesült Államok kapcsolatait, és ez egy sor konkrét eredménnyel járt". Az amerikai elnök az új START-egyezményt, az atomenergetikai együttműködést és az Iránnal szembeni büntetőintézkedéseket és Oroszország kereskedelmi világszervezetbeli (WTO) tagságáért tett erőfeszítéseket említette, és bejelentette: a Fehér Ház a közeljövőben megkezdi a tárgyalásokat a Jackson–Vanik törvénykiegészítés eltörléséről. A volt szovjet tagállamokkal való kereskedelem korlátozásáról szóló kiegészítést 1974-ben fogadta el az amerikai törvényhozás.

Dmitrij Medvegyev megköszönte Barack Obama és csapata támogatását az orosz WTO-tagság elnyerésében, kiemelve, hogy egyetlen más amerikai elnöki adminisztráció sem nyújtott ilyen nagy segítséget Moszkvának 1993 óta. Az amerikai rakétavédelmi rendszer Európában való telepítéséről elmondta, hogy megállapodtak a megoldás keresésének folytatásában, elismerve, hogy az álláspontok eléggé távol állnak egymástól.

Az orosz és az amerikai elnök kíséretében lévő tisztviselők megerősítették a Kommerszant tudósítójának, hogy a rakétavédelmi rendszerről folyó egyeztetések során valóban elhalt az orosz–amerikai tárgyalási sikersorozat. Az Egyesült Államok nem kíván jogi garanciákat adni Moszkvában arra, hogy a rendszer nem irányul Oroszország ellen. Azóta az álláspontok nemhogy közeledtek volna, hanem egyre inkább távolodnak egymástól – tudta meg az orosz újságíró.

A Kreml és a Fehér Ház ellentétei új szakaszba léphetnek 2012 májusától, Vlagyimir Putyin várható újabb elnöki mandátumának kezdetével. Éppen ezért az amerikaiak azt szorgalmazzák, hogy Putyin vegyen részt a jövő év május 20-21-én Chicagóban tervezett NATO-csúcson, és ott próbálják meg rendezni a kétoldalú kapcsolatokban kialakult problémákat.

A Kommerszant értesülései szerint azonban Moszkva egyelőre nem akar tudomást venni a chicagói csúcstalálkozóról, mondván, hogy Oroszország nem tagja a szervezetnek. Nem szólva arról, hogy az új államfőt épphogy beiktatják e találkozót megelőzően.

Egy magas beosztású orosz állami tisztviselő a lap munkatársának azt mondta: párhuzamosan a NATO-csúccsal Chicagóban lesz a G8-ak államfőinek találkozója, amit viszont aligha fog elkerülni a Kreml új vezetője, s ha meglesz az akarat, akkor akár át is sétálhat a NATO-tagállamok találkozójára.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.