– Reméljük, nem Francois Hollande Bamakóban és a visszafoglalt Timbuktuban tett látogatása lesz a beavatkozás csúcsa – vont párhuzamot Hettyey András a francia elnök vizitje és George Bush 2003-as bagdadi látogatása között, amelyen az amerikai elnök elhamarkodottan bejelentette az iraki beavatkozás győzelmes lezárását. Az MKI tudományos munkatársa szerint a konfliktus a szaharai tuaregek és a domináns mande nemzetiségből kikerült bamakói vezetés között nem új, végigkíséri a francia gyarmaturalom után 1960-ban függetlenné lett ország történetét.

Igaz, mostani fellángolásában több tényező összejátszása is szerepet játszott. Így például Moammer Kadhafi rezsimjének megdöntése Líbiában, ahonnan a diktátor szolgálatában álló zsoldosok közül háromezer tuareg kényszerült haza, ráadásul keményen felfegyverkezve, miután a zűrzavarban számtalan fegyverraktárat kifosztottak Líbiában. Emellett az eredeti területén, Afganisztánban, Pakisztánban mindinkább nyomás alatt lévő al-Kaida is új terepet talált a maga számára a nemzetközi erők által kevéssé ellenőrzött Maliban, rátelepülve a tuareg függetlenségi törekvést képviselő Azawadi Nemzeti Felszabadító Mozgalomra (MNLA).

A mali hadsereg egyik tuareg katonája az északi Gao városból a Nigerbe vezető út ellenőrző pontjánál

Az al-Kaida az Iszlám Maghrebben (AQIM) nevű szervezet mellett jelen van a belőle kiszakadt Mozgalom az Egységért és Dzsihádért Nyugat-Afrikában (MUJAO) is. A két utóbbi csoport egymással is konkurál, de egyre több konfliktusa van az MNLA-val, amely a Mali területének északi részén 2012. április 6-án de facto kikiáltotta a független Azavad államot. Más kérdés, hogy ezt nemzetközileg senki nem ismerte el.

Nem véletlen, hogy az iszlamisták előretörését nem fogadták kedvezően a civilek, akiktől – a hagyományosan vallásilag toleránsabb Nyugat-Afrikára jellemzően – idegen az al-Kaida fundamentalizmusa. – Ez esélyt ad a rendezésre is. A közeljövő nagy kérdése az lesz, hogy a nemzetközi nyomás és a bamakói vezetés realitásérzéke elegendő lesz-e a tuaregekkel való kiegyezéshez – mondta Hettyey, aki szerint a végeredmény akár autonómia is lehet, ám egy új ország megjelenését Nyugat-Afrikában kizártnak tartja.  

Nem mellékes azonban a fegyveres csoportok anyagi háttere sem, amely egészen Dél-Amerikáig húzódik: – Az onnan érkező kokainszállítmányok egy része Bissau-Guineában köt ki, onnan áramlik az iszlamista csoportok szervezésében Európába a szállítást lebonyolító tuaregek révén – világít rá egy összefüggésre Marsai Viktor. A Nemzeti Közszolgálati Egyetem oktatója által idézett becslések szerint az innen érkező szállítmányok Európában évente 15-20 milliárd eurót mozgatnak meg. – Ennek felszámolásához titkosszolgálati eszközök kellenek, a feladatot Kadhafi alatt a Malival szomszédos Líbia részben betöltötte – mondta lapunknak Marsai. Az elemző azonban hozzátette: a Nyugat azért is állt ki a diktátor ellen fellázadók mellett, mert látta, hogy Kadhafi már nem képes fenntartani a törzsi egyezségen alapuló rendszerét és így biztosítani a stabilitást Líbiában, aminek összeomlása – mint látható – hatással volt Mali sorsára is.

Bár Maliban a rendezés katonai részét 4000 katonájával az egykori gyarmattartó vállalta magára – a napi kétmillió eurós költséggel együtt –, Franciaország érdekei itt meglepően csekélyek: alig 60 millió euró befektetése van Afrika harmadik, a világ 19. aranytermelő országában, ahol Dél-Afrika, Nagy-Britannia gazdasági jelenléte is erősebb. Párizsnak azonban mégsem mellékes a 12 milliós ország: az itteni bizonytalanság veszélyt jelenthet a szomszédos Nigerre is, ahol viszont a francia energiaellátás fő forrását jelentő uránbányák működnek.

A bevonulás könnyedsége után – amely Hollande népszerűségének emelkedését is hozta Franciaországban – azonban jóval nehezebb a folytatás. Az északi városok visszafoglalása után a sivatagba visszavonult fegyveresek likvidálása van soron, amelynek elhúzódása – és a franciák bennragadása – már politikai veszélyt jelenhet Hollande számára otthon is. Külön kockázatot jelent az áprilisban esedékes parlamenti és a nyárra tervezett elnökválasztás is Maliban.

Ráadásul Franciaország mielőbb átadná a katonai feladatokat a nyugat-afrikai országoknak, ám az őket összefogó ECOWAS eddig meglehetősen tehetetlennek bizonyult. Jelenleg 1700 fővel vannak jelen, ezt idén 5700-ra emelnék. A finanszírozást azonban Nyugatról várják, márpedig a program 340 millió eurós költségvetéséből az EU és az Egyesült Államok eddig csak 180 millióra vállalt kötelezettséget.

A rendezés részét képezi a mali hadsereg újraszervezése is, amiben az EU kiképzőmissziója (EUTM) is részt vállal. Magyarország 15 katonaorvost kész küldeni a 15 hónapos programra. (Katonai támogatást azonban nem tud adni a francia erőknek, ellentétben a korábbi kormánynyilatkozatokkal.) Az új erők megszervezése nem egyszerű feladat és nem csupán pénz kérdése: az Egyesült Államok 2005 után félmilliárd dollárt áldozott egy 600 fős terrorelhárító egység felállítására Maliban, főként tuaregekre építve. Ám ezek az erők 2011 után átálltak, és a felkelőket erősítették a bamakói vezetéssel szemben.