A kisebbségi gondokra is utal a magyar ENSZ-beszéd

A magyar kormány a legerélyesebben elítéli a rasszizmus, az antiszemitizmus és az idegengyűlölet minden formáját, és nemcsak szavakban, de tettekben is felveszi a harcot minden megnyilvánulásukkal szemben - áll az ENSZ közgyűlésére készült magyar felszólalásban, amelyet Balázs Péter külügyminiszter hétfőn mondott el New York-ban.

Ennek szövege általános keretekben, Szlovákia megnevezése nélkül utal a nemzeti kisebbségek nyelvi önazonosságára, és felszólítja a nemzetközi közösséget: fordítson különös figyelmet a kisebbségi jogok tiszteletben tartására.

"A virágzó kisebbségi közösségek jelenléte nem gyengít egy államot, hanem erősebbé teszi. Csak erre az alapra épülhet bizalom a többség és a kisebbség között egy országban... Nyugtalanító tendenciáknak vagyunk tanúi, amelyek káros hatással vannak a kisebbségek politikai részvételére, kulturális életére és oktatási lehetőségeire" - mondta Balázs, aki egyébként, mint megírtuk, a múlt héten egyeztetett szlovák kollégájával a szécsényi kormányfői nyilatkozat 11 pontjának végrehajtásáról a világszervezet találkozójának margóján.

A felszólalás sorra vette az általános világpolitikai kérdéseket is az éghajlatváltozástól a Közel-Keletig. Afganisztán kapcsán Balázs megerősítette Magyarország elkötelezettségét abban: csapatokkal és civilekkel is támogatja a stabil állam megteremtését.

A hazai diplomácia szerint továbbá "világos és sürgős szükség van a további intézményépítésre a népirtás és a tömegvérengzések megelőzésére." Beszédében a külügyminiszter utalt az ezzel foglalkozó budapesti központtal kapcsolatos megvalósíthatósági tanulmányra.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.