A kínai sajtó bírálja a külföldi médiát a Tienanmen téri incidens miatt

A pekingi külügyminisztérium hétfőn bűnpártolással vádolt meg egyes nyugati médiumokat az október végi Tienanmen-téri támadásról szóló beszámolóik miatt.

A pekingi külügyminisztérium hétfőn bűnpártolással vádolt meg egyes nyugati médiumokat az október végi Tienanmen-téri támadásról szóló beszámolóik miatt. Hong Lei szóvivő azt kifogásolta, hogy bizonyos külföldi kommentárok a kínai etnikai és vallási politika következményének állították be a gépkocsival okozott halálos áldozatokat követelő incidenst, amelyet Peking iszlamista terroristák támadásának ítélt, s öt ujgur személyt őrizetbe is vett.

A külügyi szóvivőt megelőzően az állami CCTV televízió, illetve a Global Times lap kettős mérce alkalmazásával és a terroristák iránti rokonszenvkeltéssel vádolta ugyancsak a külföldi médiát, főképp az amerikai CNN-t. Mint az MTI jelentette, a CNN internetes oldalán egy írás „kétségbeesett kiáltásnak” nevezte a történteket, Kína ugyanis elnyomja a muzulmán ujgurokat. A CNN a vádakra azzal reagált, hogy csupán egy szerző és nem a hírtelevízió véleményéről volt szó – írta a Reuters.

Vasárnap egyébként felmentették Peng Yongot, a Xinjiang Ujgur Autonóm Terület katonai vezetőjét, a helyi pártbizottság egyik tagját, s helyébe a régióval kapcsolatban sok tapasztalattal rendelkező Liu Leit nevezték ki – jelentette a Xinjiang Daily.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.