A kínai baloldaliak harcolnak Bo Xilaiért

Kínai baloldaliak egy csoportja nyílt levélben fordult a parlamenthez, és azt követelik, hogy ne zárják ki a gyilkossági és vesztegetési ügybe keveredett egykor magas rangú politikust, a döntés ugyanis törvényileg megkérdőjelezhető és politikailag motivált.

A parlament Állandó Bizottságának címzett nyílt levél a szélsőbaloldali Red China oldalon jelent meg. A szerzők szerint a párt kételkedik a Bóval szemben felhozott vádakban, főleg, hogy azokat nem tárgyalták meg nyilvánosan. „Milyen indokkal zárják ki Bo Xilait? Azt kérjük, hogy vizsgálják meg a tényeket és a bizonyítékokat. Adjanak biztosítékot a népnek, hogy Bo megvédheti majd magát, úgy, ahogy az a törvényben is áll” – szól a háromszáz akadémikus és volt tisztviselő által aláírt levél egy részlete. Az irat szerint a parlament azért van, hogy felügyeljen, és törvényeket hozzon, ne úgy viselkedjen, mint egy egyszerű „bélyegző”, amelyet arra használnak, hogy személyes és politikai indokból megtámadjanak embereket. Ugyan a Bót támogatók csoportja kisebbségben van, a levél mégis azt mutatja, hogy politikus kizárását szorgalmazók és a volt chungqingi párttitkár Mao-érára nosztalgiával visszagondoló támogatói között mély a szakadék.

A vesztegetéssel, hatalommal való visszaéléssel és más bűnökkel is vádolt Bót márciusban fosztották meg minden posztjától, azóta nem jelent meg a nyilvánosság előtt, és nem is engedélyezték számára, hogy válaszoljon az ellene felhozott vádakra. Néhány nappal eltávolítása előtt egy sajtótájékoztatón „ocsmánynak és nonszensznek” nevezte az őt és családját ért gyanúsítgatásokat.

Az egykor befolyásos párttitkár valószínűleg szintén börtönbe kerül majd, úgy, ahogy felesége és egykori rendőrfőnöke is Neil Heywood brit üzletember meggyilkolása miatt. Bo rendőrfőnöke még februárban menekült a szomszédos tartományban lévő amerikai konzulátusra. Nem sokkal később Bót minden posztjától megfosztották, feleségét pedig azzal gyanúsították, hogy ő ölte meg Heywoodot. Gu Kailait augusztusban ítélték felfüggesztett halálbüntetésre, mivel enyhítő körülménynek számított, hogy a fia életét féltette, és ez motiválta tettét. A levél szintén megemlíti az ügyet, és hangsúlyozza, hogy Heywood halálával kapcsolatban még mindig nagy a bizonytalanság, és az is gyanús, hogy a bírósági tárgyalásokat gyorsan lezavarták.

Egyelőre nem tudni, hogy a levélnek mekkora hatása lesz, főleg, hogy a Red China honlapot nem érik el azok a felhasználók, akik nem tudják, hogyan kell kijátszani az igen szigorú internetes cenzúrát.

A parlament végrehajtó szerveként működő Állandó Bizottság kedden kezdődő négynapos ülésén várhatóan kizárja Bo Xilait, ezzel is biztosítva, hogy a jövő hónapban kezdődő pártkongresszuson zökkenőmentesen le tudják bonyolítani a hatalomátadást. Ha Chungqing volt párttitkárát kizárják, akkor elveszti mentelmi jogát is, így lehetővé válna, hogy hivatalosan is vádat emeljenek a politikus ellen.

Bo Xilait a botrány előtt szintén esélyesnek tartották az egyik csúcspozícióra. A volt kereskedelmi miniszter 2007-ben lett Chungqing párttitkára. Modellje a maoista, kommunista kultúra ápolásával, az egyenlőségelvű, állam irányította növekedés támogatásával, a bűnszervezetek és a korrupció elleni kemény fellépéssel vált híressé.

Bo Xilai márciusban. Hivatalosan soha többé nem fogják említeni a nevét
China's Chongqing Municipality Communist Party Secretary Bo Xilai reacts during the opening ceremony of the National People's Congress (NPC) at the Great Hall of the People in Beijing in this March 5, 2012 file picture. China's ruling Communist Party on September 28, 2012 expelled disgraced senior politician Bo Xilai from top party positions and said it would hand him over for criminal investigation accused of multiples crimes, opening a new phase in a scandal that has shaken a leadership succession. Picture taken March 5, 2012. REUTERS/Jason Lee/Files (CHINA - Tags: POLITICS CRIME LAW)
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.