Topolánek és Gyurcsány karrierjében nemcsak a nagypolitikából való megalázó távozás, illetve a politikai életbe történő visszatérésről szőtt álmodozás a közös, hanem sokkal több - állítja jegyzetében a Sme. Úgy véli: mindkét politikusnál pozitívum, hogy megpróbálkoztak az 1989 utáni legradikálisabb gazdasági és társadalmi reformokkal, amelyekre Csehországnak és Magyarországnak is szüksége van, hogy az állam racionálisabban, hatékonyabban, nyitottabban és átláthatóbban működjön.

Mindketten saját pártjukat is megpróbálták megváltoztatni. Gyurcsány megpróbálkozott azzal, hogy a szocialistákról lerázza a kádári örökséget, Topolánek pedig a korrupt gettóból nyitott párttá akarta volna tenni a Polgári Demokratikus Pártot. Olyan párttá, amely képes együttműködni a haveli (Václav Havel) liberálisokkal a legfőbb közös ellenfél, az autokrata baloldal ellen.

Objektív okok miatt azonban egyikük sem járt sikerrel, mert "mindkét társadalom még mentálisan mélyen a szocializmusba merülve él", mindkettőjüknek erős populista ellenfele volt, és a saját partjaikon belül is sokaknak más volt az érdeke. "Mindkettőjüket azonban véglegesen a saját énjük győzte le" - vélekedik a Sme.

"Mindkettőről ugyanis kiderült, hogy egy kicsit szélhámosok, s egyáltalán nem olyan elszánt harcosok, mint amilyennek mutatták magukat. Célkitűzéseik jók voltak, hiányzott azonban a kitartás és a komolyság" - írja az újság.

Szerinte Topolánek és Gyurcsány is az érdekcsoportokkal, a pártjaikban, illetve azokon kívül levő korrupt csoportokkal való összetűzés helyett egyezkedni kezdtek, s a kompromisszumok közepette már csak a hatalom megtartására való igyekezetre futotta erejükből.

"Kísérleteik megmutatták, hogy milyen irányba kell menni, sorsuk pedig azt mutatta meg, hogy hogyan és kivel nem lehet ezt véghezvinni" - zárja írását a Sme.