A két kormány szítja a szlovák-magyar feszültséget

A szocialista politikusok a Duna mindkét partján képtelenek arra, hogy megoldják a tényleges problémákat – véli Mikulás Dzurinda volt szlovák kormányfő. Szerinte az érzelmek nem oldják meg a problémákat.

A szocialista politikusok a Duna mindkét partján képtelenek arra, hogy  megoldják a tényleges problémákat és választ adjanak a  jelenlegi globális kihívásokra – vélte a szlovák-magyar viszonyról az MTI-nek nyilatkozva csütörtökön Mikulás Dzurinda.

A volt szlovák kormányfő szerint a két ország jelenlegi kormánya nem a tényleges problémák megoldására helyezi a  hangsúlyt, hanem ehelyett a nacionalizmust erősítik.  „Az érzelmek azonban nem oldják meg a problémát” – hangsúlyozta a  jelenleg ellenzéki Szlovák Demokratikus és Keresztény Unió elnöke, aki a berlini Konrad Adenauer Alapítvány rendezvényén vett részt.

Dzurinda szerint a szlovákok és a magyarok harmonikusan élnek egymással, a feszültséget a politikusok szítják. A volt kormányfő úgy vélte, hogy Szlovákia déli részében a szlovák és a magyar kisebbség együttélése „rendkívül jó”. Az embereket aggasztják a különböző pozsonyi és budapesti nyilatkozatok. A helyiek elutasítanak mindenfajta provokációt, békében szeretnének élni. A jelenlegi  „magyar és szlovák politikai játszmák” nem befolyásolják az emberek normális egymás mellett élését.

A politikusok felelőssége kapcsán Dzurinda felhívta a figyelmet a  szélsőségesek tevékenységére. „Lehetetlen Robert Ficótól azt  követelni, hogy kormányába ne vonja be a Szlovák Nemzeti Pártot,  hisz demokratikus döntésről van szó, amelyet el kell fogadnunk” – szögezte le Dzurinda, aki szerint ugyanakkor figyelmeztetni kell a miniszterelnököt  felelősségére, arra, hogy gondoskodjék a nacionalista  politika megelőzéséről.

„Ha a szlovák kormányfő ezt nem teszi meg, bírálnunk kell őt” – hangoztatta Dzurinda, hangsúlyozva, hogy maga is ezt teszi Ján Slota egyes beszédeivel, illetve egyes megnyilvánulásaival  kapcsolatban. „Nem elfogadható a nacionalizmus, illetve a feszültség  szítása a kétoldalú kapcsolatokban” – szögezte le a politikus, hozzátéve, Gyurcsány Ferenc magyar miniszterelnöknek is többet kell tennie a kétoldalú  viszony stabilitása, illetve a Szlovákia iránti jó szándék kinyilvánítása érdekében.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.