A képviselőházon Obama átvitte egészségügyi reformját

A kétezer oldalas, tíz kilónyi jogszabály képviselőházi jóváhagyása eddig páratlan áttörést jelent az amerikai egészségbiztosításban.

Az abortuszok finanszírozhatóságán múlt, hogy elfogadja-e az amerikai képviselőház a teljeskörű egészségügyi ellátásra törekvő törvénycsomagot. Miután ennek lehetőségét - legalábbis szövetségi szinten támogatott biztosítással - kizárták, a kongresszus alsóháza (igaz, mindössze ötfős többséggel, 220-215 arányban) vasárnapra virradóra elfogadta a kétezer oldalas, csaknem tíz kilós papírköteget kitevő jogszabályt. Barack Obama elnök az utolsó nap is személyesen puhította a renitens demokrata képviselőket. A törvénytervezetre mindössze egyetlen republikánus szavazott.

Az ellenzéki párt - illetve a demokraták kisebb része - szerint a 10 évre 1100 milliárd dollárra rúgó egészségügyi reform túlságosan megterheli az így is csillagászati hiánnyal küszködő költségvetést, és rontja a most is biztosítással rendelkezők egészségügyi ellátását. Sokakat zavart a közérdekű, illetve közfinanszírozású opciónak nevezett elem is, amely lényegében egy szövetségi (állami) biztosító azzal a szereppel, hogy fokozza a versenyhelyzetet a biztosítási piacon.

Igen kétséges, szerepelhet-e majd (és ha igen, hogyan) az elem abban a szövegváltozatban, amelynek a szenátus veselkedik most neki. Mindezzel együtt a képviselőházi jóváhagyás eddig páratlan áttörést jelent az amerikai egészségbiztosításban. A demokraták évtizedek óta hiába törekedtek olyan jogszabályra, mint a mostani, amely 2019-re 36 millióval, a népesség négy százalékára csökkenti a biztosítással ma még nem rendelkezők 47 milliós táborát.

Sőt, a Fehér Ház várakozásai szerint időközben csökkenti a deficitet is, ahogy a ma exponenciálisan növekvő egészségügyi költségek egyre kisebbek lesznek. A terhek csökkentésére tovább adóztatnák a gazdagabbakat. - Történelmi szavazáson fogadták el a tervezetet, amely végre beváltja a minőségi, megfizethető ellátás ígéretét az amerikai nép számára - fogalmazott Obama, akinek a voksolás kimenetele kármentést jelent a keddi kormányzóválasztások után. (Ezeken pártja mindkét kiírt posztot elvesztette.) Egy friss Rasmussen-felmérés szerint ugyanakkor a közvélemény 42 százaléka támogatja csak az elnök egészségügyi erőfeszítéseit, míg 54 százalék ellenzi.

A jogszabály felszámolná a mostani gyakorlat talán legvisszásabb elemét: a biztosítók nem utasíthatnák vissza a velük szerződni akaró krónikus betegségben szenvedőket. A reform számos választói csoportot megmozgatott. Harcba szálltak azok, akik attól félnek, hogy a 11 millió törvénytelen bevándorló is ráakaszkodhat az ellátórendszerre, a kis-, és középvállalkozók, tartva az állami bírságtól, ha nem biztosítják alkalmazottaikat, vagy például a csaknem 200 millió túlsúlyos és elhízott amerikai "súlytudatos" szervezetei - kifogásolva, hogy az egészségesnek nevezett életmód a törvénycsomagban is szereplő anyagi ösztönzői a lefogyást támogatják.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.