Bár az újságok vagy a televíziók tudósításai nyomán az lehet a benyomásunk, hogy Nyugat-Európában lelkesebben sztrájkolnak vagy vonulnak az utcára a munkavállalók béremelést követelve vagy elbocsátások ellen tiltakozva, mint a közép-európai országokban, a számok ezt nem támasztják alá - mondta lapunknak Mons Mortensson, a Eurofound nevű, szociális és munkaügyi kutatásokkal foglalkozó uniós szervezet szóvivője.

Ilyen szempontból már nincs különbség kelet és nyugat között, még ha korábban igaz is volt: keleten inkább az „olcsóbb” demonstrációkat, nyugaton a „drágább” sztrájkokat választották. Egyértelmű trend, hogy a munkabeszüntetések miatt elvesztett munkanapok száma az utóbbi 15 évben szinte mindenhol csökkent. Ami a tiltakozásokban részt vevő munkavállalók számát illeti, itt természetesen igaz, hogy mondjuk Franciaországban könnyebb több embert megmozgatni, mint például Észtországban, és így ezek az akciók látványosabbak is.

A dánok jól élnek, mégi ők tiltakoznak a legtöbbet

Mortensson szerint a kutatások arra utalnak, hogy azokban az országokban, ahol jó az együttműködés a szociális partnerek, a munkaadók, a munkavállalók és a kormányok között, ott kevesebbet sztrájkolnak. Egyetlen kivétel van: Dánia. Itt hagyományosan nagy a bizalom a munkavállalók, a munkaadók és a kormány között, ha valaki elveszíti a munkáját, szinte biztos lehet benne, hogy a kormány segítségével gyorsan talál újat, alacsony a munkanélküliség, kicsik a társadalmi különbségek, mégis: a dánok toronymagasan vezetnek az európai országok között a sztrájkok tekintetében. - Ennek valamiféle kulturális háttere lehet - véli a svéd szakember, aki szerint a dán eset folyamatosan fejtörés elő állítja a kutatókat.

A közép-európai országok között nincs efféle kulturális különbség, ha kell, mindenhol utcára mennek, bár eltérő annak a megítélése, hogy mi minősül sztrájknak és mi nem. (Magyarországon már a kétórás munkabeszüntetés is annak számít). A gazdasági válság némiképp megnövelte a szakszervezetek aktivitását és a társadalmi elégedetlenséget: a korábbi trendekkel kissé szembemenve Spanyolországban például 2005 és 2010 között 40-ről 80-ra nőtt az ezer dolgozóra eső elvesztett munkanapok száma. Ehhez képest Magyarország még sehol sem tart: 2006 és 2008 között négyről kilencre emelkedett a veszendőbe menő munkanapok száma.

A lengyelek olasz módra sztrájkolnak

A lengyel szakszervezetek elveszítették régi harcosságukat és ezzel együtt befolyásukat – keseregnek az egykori résztvevők a nyolcvanas évek munkaharcaira emlékezve. Mindez a múltté, Lengyelországban például már nincs áruhiány, s az áremelések sem viszik ki az embereket az utcára. Sztrájkok azonban vannak, ha nem is országos mértékben. És még azt sem lehet kimondani, hogy csak az állami, vagy a közszolgálati szféra élne a munkabeszüntetés eszközével. Itt van mindjárt a bányászat! Pár napja fejeződtek be eredményesen a tárgyalások a Jastrzebiei Szénkombinát (JSW) munkásai és a vállalat, illetve a kormányzat képviselői között. A délnyugat-lengyelországi cég öt szénbányából és egy kokszolóműből áll, évi 9,1 millió kőszént hoznak a felszínre. Amióta szó van róla, hogy a bányákat privatizálják, az ágazatban állandó a nyugtalanság.

A JSW dolgozói is attól féltek, hogy sokan elveszíthetik munkahelyüket. A szakszervezetek hetek óta tárgyaltak a munkáltatóval, tüntettek és munkalassító, un. „olasz sztrájkot” is folytattak. Végül elérték, hogy jövőre 5,5 százalékkal emelik a dolgozók bérét, 150 millió złoty nyereséget kiosztanak közöttük (1 zl kb 70 forint) és részesülhetnek a tőzsdére bocsátott cég részvényeiből – a munkásoké lehet 17-19 százalék. A JSW-t július 6-án vezetik be a varsói értéktőzsdére. A bányászszakszervezetek hasonló akcióval fenyegetnek a lubini rézbányáknál is. Katowicében pár hónapja volt nagyszabású tiltakozó akció, ahol szintén azért mentek az utcára, hogy az állam kizárólag a tőzsdén keresztül értékesítse a bányákat, és ne egy nagybefektetőnek adja el. Azt is el akarták érni, hogy az állam őrizzen meg legalább egy döntő értékű aranyrészvényt a privatizált cégekben.

Nemrég több szupermarketban is munkalassító sztrájkot – a szabályok aprólékos betartását – hirdették meg a szakszervezetek. Itt elsősorban a minimálbéren foglalkoztatott kereskedelmi alkalmazottak munkahelyeinek védelmében indult az akció. A cégek egyre többször cserélik le saját dolgozóikat „kölcsönzött” munkásokkal, vagy váltják fel a határozatlan idejű munkaszerződéseket rövid határidejűre.