A holokauszt áldozatainak csontjaival kereskedtek Romániában

A Iaşi-i egyetem orvosi karán tanuló diákok szemléltető eszközként használták az egyik helyi temetőből eltűnt maradványokat. Egy-egy csontváz vagy koponya 40 dollárt is ért.

Egy neves zsidó nemzetközi szervezet vizsgálatot indított azt követően, hogy kiderült: a holokauszt áldozatainak egyik romániai temetőjéből csontok tűntek el, melyeket aztán az egyik egyetem orvosi szakán használtak a diákok szemléltetőeszközként. Az esetre a kelet-romániai Iaşi városában került sor, kiváltva nem csak az említett zsidó szervezet, de a helyi hatóságok vizsgálódását is - írja a Háárec izraeli napilap.

A Iaşi-i egyetem orvosi szakán nagyon sok izraeli állampolgárságú diák is tanul, nekik tűnt fel a csontokkal való kereskedés; egy-egy csontvázért vagy csak koponyáért a jelek szerint a diákok mintegy 40 dollárt is megadtak.

Iaşi a második világháború idején a romániai pogromok egyik központja volt. A mostani esetben szerepet játszó kegyeleti helyen több száz olyan áldozat földi maradványa nyugszik, akiket a román hatóságok bevagoníroztak, a szerelvényt egy közeli település, Podul Iloaiei állomásának vakvágányára irányították, majd megvárták, míg az áldozatokkal az éhség és a kiszáradás végez. Ezután a tetemeket helyben elföldelték.

Az Európai Rabbiközpont nevű szervezet, amely a a kontinens zsidó szervezeteinek többségét képviseli a napokban több szakértőt küldött a helyszínre. Az ő feladatuk lesz kivizsgálni a történteket, illetve meghallgatni azt a mintegy ötven izraeli diákot is, akik a város egyetemén tanulnak.

Forrás: globusz.net

A Iasi-i zsidó temető
Tomb stones are seen in the Jewish cemetery of Iasi, 500 km northeast of Bucharest, August 7, 2003. REUTERS/Bogdan Cristel PP03080041 Picture only available in B&W BC/jm
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.