A hídon csúszhat el Christie

Két hónap sem telt el azóta, hogy New Jerseyben elsöprő többséggel újraválasztották Chris Christie kormányzót, és a Republikánus Párt reménységének máris hatalmas politikai botrányért kell felelnie. Szerdán ugyanis kiderült, hogy a kormányzó közeli munkatársai – köztük a kabinetfőnök-helyettese – szándékosan, politikai bosszúból zárattak le négy napra több sávot is egy olyan úton, amely a New Jersey-t Manhattannel összekötő George Washington hídra vezet.

A kormányzó csütörtökön közel kétórás, maratoni sajtótájékoztatón mondta el, hogy nem tudott munkatársai tettéről, akik hazudtak neki, ezért azonnal elbocsátotta őket. A kabinetfőnök-helyettes Bridget Anne Kelly mellett legfontosabb politikai tanácsadójának, Bill Stepiennek is mennie kellett. Utóbbi elbocsátása a Washington Post szerint nagy érvágás a kormányzó számára, hiszen Stepien volt a kampányfőnöke a 2009-es és 2013-as választások előtt is. Sokan úgy vélték, fontos szerepe lehet, ha Christie úgy dönt, harcba száll a Fehér Házért 2016-ban. New Jersey politikai köreiben pénteken sokan kérdezgették egymástól azt is, vajon ki veszi át Stepien helyét, hiszen ő volt az, akihez fordultak, ha bármit el akartak érni a kormányzónál. A két közeli tanácsadó távozása azért is fontos,  mert a sajtó szerint Christie nagyon szoros viszonyban van legközelebbi munkatársaival, már-már családtagnak tekinti őket. Az azonnali kirúgásokkal Christie éppen azt igyekezett jelezni, politikai jövőjére gondolva, hogy nála mindennek következményei vannak, függetlenül attól, hogy ki követte el a hibát. Kelly állítólag meg sem próbálhatta védeni magát, Christie a kabinetfőnök-helyettesét nem is engedte maga elé a botrány kitörése után.

Ám éppen a tanácsadóival fenntartott szoros kapcsolata miatt kérdőjelezik meg sokan, Christie hogyan nem tudott arról, hogy a közvetlen emberei azért zárattak le tavaly szeptemberben négy napra több sávot a híd egyik felhajtóján és okoztak óriási torlódást, hogy bosszút álljanak a híd lábánál elterülő Fort Lee városka demokrata polgármesterén. Több párttársától eltérően Mark Sokolich ugyanis nem volt hajlandó támogatásáról biztosítani az újraválasztásért induló republikánus kormányzót. „Itt az idő egy kis közlekedési dugóra Fort Leeben” – írta Kelly egy e-mailben augusztusban  David Wildsteinnek. Utóbbi szintén Christie régi barátja, a kormányzó nevezte ki New York-i és New Jersey-i közlekedési hatóságának egyik fontos pozíciójába. Wildstein válasza egy lakonikus „vettem” volt. Wildstein már decemberben lemondott, miután kiderült, hogy megpróbálta leplezni, milyen szerepet játszott a sávlezárásokban. Egy másik e-mailben Christie egyik munkatársa „ez a kis szerb” kifejezéssel utal Sokolichra.

A demokraták pénteken több száz oldalnyi új dokumentumot hoztak nyilvánosságra az üggyel kapcsolatban, de az egyelőre nem világos, hogy ezekben van-e valami újdonság az eddig ismert tényekhez képest. A szeptemberi közlekedési káosz miatt ügyészségi vizsgálat indult, hat áldozat pedig pert indított Christie ellen. Késtek a munkából, az egyiküknek ráadásul pánikrohama is támadt – jelentette be az ügyvédjük, Rosemarie Arnold. 

Az ügy kulcsfontosságú lehet Christie politikai jövőjére nézve. Ha kiderül, hogy tudott a sávlezárások valódi céljáról, az jóvátehetetlen károkat okoz a renoméjának. De ha nem így lesz, akkor „lehetséges, hogy csak egy apró zökkenő lesz az úton” – ahogyan David Axelrod, Barack Obama elnök tanácsadója fogalmazott a WP kérdésére. Elemzők a 49 éves, jogász végzettségű Christie-t tartották eddig a legesélyesebbnek arra, hogy 2016-ban elnyerje a Republikánus Párt jelölését, és harcba szálljon az elnöki posztért.

Már az is elismerésre adott okot, hogy republikánusként kétszer is megválasztották a demokrata többségű New Jersey kormányzójának. Ezért is tartották esélyesnek magasabb pozícióra: képes a pártok közötti szakadék áthidalására. Őszinte, néha nyers modora mellett a magáról kialakított képnek fontos eleme, hogy ő egy olyan politikus, aki a pártérdekek helyett inkább a választók érdekeit nézi. Ennek nagy nyilvánosságot kapott példája volt az, amikor 2012 novemberében a Sandy hurrikán pusztítása után szorosan együttműködött Obamával, és nem győzte dicsérni az elnököt, amiért olyan sok segítséget nyújtott a vihar pusztítása után. Mivel ez csak néhány nappal előzte meg az elnökválasztást, sok kritikát kapott miatta republikánus kollégáitól. Ám tavaly novemberi újraválasztása tovább erősítette pozícióját a párton belül. Az őt ismerők azt is elmondták az amerikai sajtónak: nem idegen Christie-től és embereitől, hogy feltétlen hűséget várnak el mindenkitől, és akitől ezt nem kapják meg, az nem számíthat sok jóra. Erre derült fény a sávlezárás-botrány kirobbanásával, de az a következő hetekben, hónapokban dől el, hogy hosszú távon ártani fog-e a kormányzó népszerűségének.

Chris Christie és Barack Obama elnök a Sandy hurrikán után
U.S. President Barack Obama (3rd L) hugs North Point Marina owner Donna Vanzant as he tours damage done by Hurricane Sandy in Brigantine, New Jersey, October 31, 2012. At left is New Jersey Governor Chris Christie. Putting aside partisan differences, Obama and Christie toured storm-stricken parts of New Jersey together on Wednesday, taking in scenes of flooded roads and burning homes in the aftermath of superstorm Sandy. REUTERS/Larry Downing (UNITED STATES - Tags: POLITICS DISASTER)
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.