A Hezbollah dühös a bizonyítékok miatt

A libanoni síita szervezet cáfolja, hogy bármi köze lenne a Bulgáriában tavaly végrehajtott buszmerénylethez, amelynek hat áldozata közül öten izraeli turisták voltak.

Arról, hogy a Hezbollah keze benne van a tavaly júliusi burgaszi merényletben, bolgár politikusok tettek bejelentést a merénylet után indult vizsgálat következtetéseire hivatkozva. Ezután kedden megszólalt Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök is, aki az Európai Uniót a Hezbollah terrorszervezetté nyilvánítására szólította fel.

Szerdán a síita szervezet ingerült hangú közleményben utasította vissza, hogy ő állna a merénylet mögött. Ahogy Naim Kasszem Hezbollah-alvezér jelezte, ezekkel a vádakkal csak Izrael folytat nemzetközi kampányt a szervezete ellen. „Nem hajlunk meg a nyomás alatt” – tette hozzá Kasszem közleménye.

Izrael mindvégig a Hezbollahot, illetve közvetve Iránt tartotta felelősnek a tavaly július 18-án Burgaszban végrehajtott merényletért, amelyben öt izraeli turista és egy buszsofőr halt meg. Arra a kérdésre, hogy Szófiának elég bizonyítéka van-e a Hezbollah felelősségének megállapításához, Nyikolaj Mladenov külügyminiszter úgy válaszolt, ha nem lenne, a bolgár kormány nem is állt volna elő velük. Szakértők szerint a kérdés csak az, Bulgária tudott-e volna egyedül, külső segítség nélkül bizonyítékokat gyűjteni: Tyihomir Bezlov, a Szófiában működő Demokrácia-kutató Központ egyik szakértője szerint külföldi hírszerzési segítség nélkül a bolgár rendőrök aligha jártak volna sikerrel.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.