Gáza: tűzparancs a bajtársakra

Egy állítólagos parancs szerint az izraeli katonáknak mindenképpen el kellett kerülniük, hogy foglyul ejtsék őket. Volt olyan izraeli parancsnok, aki az öngyilkosságot ajánlotta katonáinak a túszsors helyett. Félve a háborús bűnök miatt indított vizsgálatoktól Izrael teljes jogi védelmet ad a Gázai övezet elleni offenzívában részt vett katonáknak.

Az izraeli katonák parancsot kaptak a gázai övezeti offenzívában arra, hogy kerüljék el a fogságba esést, ne ismétlődhessen  meg a 2006-ban palesztin harcosok által elhurcolt és azóta is  fogságban tartott Gilád Salit tizedes esete.

A Hamász radikális palesztin szervezet, amely ellen az izraeli hadsereg az offenzívát folytatta az övezetben, több száz palesztin szabadon engedését követeli Salitért cserébe. Egyik gázai szóvivője, Ajman Taha a MENA egyiptomi hírügynökségnek adott nyilatkozatában leszögezte, a tizedes nem lehet része az Izraellel kötendő tűzszüneti megállapodásnak.

Az izraeli parancs úgy szólt, hogy fogolyejtési akció esetén a  bajtársaknak tüzet kell nyitniuk az ellenséges harcosokra, még akkor  is, ha a foglyul ejtendő katona élete forog kockán. A Golani nevű elitegység alezredes parancsnoka egyenesen azt  mondta a hadművelet kezdete előtt, „mindenáron el kell  kerülni, hogy a Hamász élve elfogja bármelyikőtöket, akár úgy is, hogy felrobbantjátok a nálatok lévő kézigránátokat”.

A hadsereg szóvivője ezzel szemben azt hangsúlyozta egy  közleményében, hogy a katonák semmilyen hasonló parancsot nem  kaptak, és hogy az idézett tiszt csak a katonák harci morálját akarta növelni.

A hadseregtől származó információk szerint az offenzívában a palesztin  milicisták több ízben is megpróbáltak foglyot ejteni, s egy esetben  majdnem sikerült is: berángattak egy izraeli katonát egy föld alatti üregbe, de bajtársai végül kiszabadították.

Félelem a háborús bűnöktől

Ez a böngésző nem támogatja a flash videókat

Teljes jogi védelemben részesülnek mind Izraelben, mind külföldön azok a katonák, akik részt vettek a gázai övezeti hadműveletekben, és ezért netán perbe fognák őket - közölte Ehud Olmert izraeli kormányfő vasárnap. Egyre több nemzetközi hang szólal fel amellett, hogy háborús bűnök elkövetésének gyanújával vizsgálat induljon a gázai hadműveletekben részt vevő egységek és parancsnokaik ellen.

A miniszterelnök megbízta Daniel Fridman igazságügy-minisztert, hogy tárcaközi bizottság élén egyeztesse Izraelnek a jogi védelemmel kapcsolatos erőfeszítéseit. Izrael ugyan nem írta alá a Hágai Nemzetközi Büntetőbíróságot létrehozó szerződést, de a genfi egyezményhez csatlakozott országok ügyészségein feljelenthetik háborús bűncselekmények gyanújával.

Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár a hét elején szólított fel arra, hogy perbe fogják a palesztin területen találatot kapott ENSZ-épületek bombázásáért felelős személyeket. Izraeli emberi jogi szervezetek az ország főügyészétől követelték, hogy indítson vizsgálatot a hadsereg ellen tekintettel a nagyszámú gázai civil áldozatra

A hivatalos izraeli álláspont szerint a hadsereg igyekezett megkímélni a polgári személyeket, amennyire ez lehetséges a városi hadviselés során. A Hamász a felelős - mondták - a polgári áldozatokért, minthogy szánt szándékkal lakott területeken hajtotta végre hadműveleteit, és pajzsként használ civileket.

Az izraeli hadi cenzúra már napokkal ezelőtt megtiltotta  a gázai offenzívában részt vett parancsnokok nevének nyilvánosságra hozatalát, nehogy háborús bűnökért perbe tudják őket fogni. A bel-és külföldi hírügynökségeket arra utasították, hogy elhomályosítsák az arcokat és a rendfokozatokat a katonákról készült fényképeken és videófelvételeken.

Izraeli sajtóhírek szerint a hadsereg figyelmeztette vezető tisztjeit, kétszer is gondolják meg, mielőtt Európába utaznak.

A Gázai övezet ellen folytatott offenzíva 22 napja alatt az izraeli hadsereg támadásaiban több mint 1300 palesztin vesztette életét, és helyi kórházi források szerint közülük vagy 700-an polgári személyek voltak.

Izrael 18 hónapos tűzszünetet javasolt egyiptomi közvetítőkön keresztül a Hamásznak, az radikális palesztin szervezet viszont egyéves tűzszünetet akar - közölte vasárnap egy magas rangú Hamász-tisztségviselő.

"A Hamász meghallgatta az izraeli javaslatot, amelyet Ámosz Gilád (a védelmi miniszter főtanácsadója) tett s benne egy másfél éves tűzszünet ajánlatát, de a Hamász egy évre szóló ellenjavaslatot tett" - mondta Ajman Taha újságíróknak, miután egyiptomi hírszerzési tisztségviselőkkel tanácskozott Kairóban.

Taha megismételte, hogy szervezete követeli a blokád teljes feloldását, amelyet Izrael és Egyiptom rótt az elszegényedett és lerombolt Gázai övezetre, valamint az átkelőhelyek megnyitását. Mint mondta, a Hamász azt javasolta az egyiptomi közvetítőknek, hogy európai és török megfigyelők legyenek az átkelőknél, de elutasította izraeli megfigyelők jelenlétét, mondván, hogy az izraeli ellenőrzés "nagy mértékben része a problémának".

Arra a kérdésre pedig, hogy Mahmúd Abbász palesztin elnök erői ott legyenek-e az átkelőknél, az iszlamista szervezet illetékese úgy felelt, hogy "a Hamász a létező kormány Gázában". A Hamász 2007 nyarán szerezte meg az ellenőrzést a Gázai övezet fölött, elűzve onnan az Abbász vezette Fatah mozgalom erőit. Egyiptom kizárta, hogy újra megnyissa a határán lévő rafahi átkelőt a Palesztin Hatóság és az Európai Unió képviselőinek jelenléte nélkül.

Oszama Hamdán, a Hamász libanoni képviselője az al-Dzsazíra hírtévének úgy nyilatkozott a vasárnapi kairói tárgyalásokkal kapcsolatban, hogy a Hamász nem hajlandó Izrael javára változtatni álláspontján. "Az izraelieknek meg kell érteniük, hogy nem érhetik el politikával azt, ami katonailag nem sikerült" - mondta.

Izrael azzal a kimondott céllal indította december 27-én a Gázai övezet elleni offenzívát, hogy véget vessen a déli területei elleni palesztin rakétatámadásoknak. Izrael a múlt hét végén egyoldalú tűzszünetet jelentett be, s kivonta erőit az övezetből. Nem sokkal később, még akkor vasárnap a Hamász is tűzszünetet hirdetett - egy hétre. Ez az egy hét most vasárnap lejárt.

"Csinálhatnak, amit akarnak"

Hamdán szerint a Hamász folytatja a fegyverkezést, és semmilyen hatalom nem tudja megakadályozni abban, hogy elérje célját bár a nemzetközi közösség jelentős erőfeszítéseket tesz, hogy megakadályozza az iszlamista mozgalmat a Gázai övezetbe irányuló fegyvercsempészetben.

"Sem a repülőgép-hordozók, sem a légi vagy tengeri felderítés nem tud megakadályozni minket abban, hogy fegyvert birtokoljunk vagy vigyünk be a Gázai övezetbe vagy Ciszjordániába. Az Izraellel szembeni ellenállásnak folytatódnia és győznie kell, és ehhez fegyverekre kell szert tennünk, ami törvényes jogunk. Nem adjuk meg magunkat, és bármi áron fegyvert szerzünk be az ellenálláshoz" - mondta Hamdán egy bejrúti gyűlésen.

A Hamász katonai szárnyának, az Ezzeddín al-Kasszám Brigádoknak a szóvivője egy héttel ezelőtt kijelentette: kudarcra van ítélve Izraelnek az a szándéka, hogy megakadályozza a szervezet fegyverkezését. A gázai övezeti hadművelet sem vetet gátat annak, hogy a Hamász rakétákkal támadja a zsidó állam területét - mondta.

"Csinálhatnak, amit akarnak. Nekünk feladatunk, hogy fegyvert szerezzünk be és állítsunk elő az ellenállásunkhoz, és nagyon jól értjük ennek módját" - mondta Abu Ubejda.

Az izraeli hadsereg az övezet elleni 22 napos offenzívájában beomlasztott több csempészalagutat, amely Egyiptomból a Gázai övezetbe vezet, mert a hadművelet egyik célja a Hamász fegyverbeszerzésének megakadályozása volt.

Hamdán a vasárnapi bejrúti gyűlésen kijelentette továbbá, hogy a Palesztin Hatóságnak fel kell hagynia mindenféle biztonsági együttműködéssel és béketárgyalással, amelyet Izraellel folytat, ha ki akar egyezni a Hamásszal. Minden palesztinközi megbékélés alapja "az ellenállás kell hogy legyen, amellyel felszabadítjuk az (Izrael) által megszállt területeket, és a palesztinok visszanyerik jogaikat" - tette hozzá.

Izrael elismerte, hogy tiltott fegyvert vetett be

Hosszú, kínos hallgatás után Izrael csak pénteken ismerte el a világsajtót már hetekkel ezelőtt megjárt tényt, hogy Gázában az izraeli hadsereg foszfortartalmú bombákat is bevetett. A fegyverrel a csapatmozgásokat álcázzák, lakott területen azonban tilos bevetni, mert a sűrű, füstfüggönyt képező fehérfoszfor mérgező, rátapad a bőrre és a csontig égeti a húst.

Jigal Palmor külügyi szóvivő a Times-nak elismerte, hogy Izrael használta a fegyvert, ám leszögezte, a foszforbombákat nem törvényellenesen vetették be. "Lehetséges, hogy egyes eljárások törvénytelenek voltak, ám ezeknek a végére járunk. A hadsereg jelenleg egy konkrét esetet vizsgál." - fűzte hozzá.

An Israeli soldier sits atop a tank (R) at a military staging area outside the northern Gaza Strip January 23, 2009. Israel's invasion of Gaza has strengthened the hand of extremists and only a credible independent investigation into alleged wrongdoi
An Israeli soldier sits atop a tank (R) at a military staging area outside the northern Gaza Strip January 23, 2009. Israel's invasion of Gaza has strengthened the hand of extremists and only a credible independent investigation into alleged wrongdoi
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.