A halál lábmasszázs közben érkezett

A pakisztáni tálibok vezetőjét, Bajtulla Mehszúdot aközben ölték meg amerikai rakéták, hogy apósa háza tetején masszíroztatta a lábát - jelentette kedden a CNN hírtelevízió magas rangú amerikai tisztségviselőkre hivatkozva.

Egy meg nem nevezett terrorelhárítási szakember elmondta: "több hiteles jel is utal arra, hogy (Mehszúd) halott".

A pakisztáni kormány belügyminisztere pénteken közölte, hogy Mehszúd nagy valószínűséggel életét vesztette egy amerikai légicsapásban. A pakisztáni törzsi terület egyik legtekintélyesebb parancsnoka, Hakimullah Mehszúd azonban szombaton tagadta ezt.

A CNN szerint Mehszúdot már több hete kilenc amerikai felderítőgép üldözte, és a CIA engedélyt kapott arra Barack Obama amerikai elnöktől, hogy csapást mérjen rá, ha kétséget kizáróan azonosítják.

"Szerda este megjelent egy férfi Mehszúd apósának háza tetején. Zömök alkatú volt, mint maga a tálib parancsnok is. Egy nő is ott volt, és elkezdte masszírozni a férfi lábát. A CIA ügynökei tudták, hogy Mehszúd cukorbeteg, és gyakran fáj a lába. Úgy gondolták, rábukkantak, cselekedtek, és megsemmisítették" - idézte a szakembert a tévé. Aznap nagyon meleg volt Pakisztánban, ez magyarázza, hogy Mehszúd a háztetőre ment - tette hozzá az illető.

Az amerikai hírszerzés tájékoztatta Obama elnököt arról, hogy a tálib parancsnok halála biztosra vehető.

Bajtulla Mehszúdot lábmasszázs közben ölték meg
Taliban chief Baitullah Mehsud attends a news conference in an unknown location in this undated file image from a video grab. Pakistan is "pretty certain" Mehsud, who has a $5 million U.S. bounty on his head, was killed with his wife and guards in a missile attack two days ago, the foreign minister said on August 7, 2009. REUTERS/Reuters TV (PAKISTAN CONFLICT)
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.