A hadsereg is felelős a Katrina hurrikán által okozott károkért

Egy amerikai bíróság úgy foglalt állást, hogy a hadsereg műszaki alakulatai nem végezték kellő gondossággal a New Orleans-i fő hajózási csatorna karbantartását, és ezért részben felelőssé tehetők a négy évvel ezelőtti Katrina hurrikán okozta károkért.

Ez az első eset, hogy amerikai bíróság közvetlenül a szövetségi kormányszerveket tette felelőssé a Katrina hurrikán okozta károkért. A forgószél következtében kialakult árvíz 2005. augusztus 29-én elöntötte New Orleans területének nyolcvan százalékát, és kioltotta több mint 1300 ember életét. Az árvíz okozta kár 80 milliárd dollárra rúgott.

A New Orleanst viharhullámoktól védő, MR-GO (Mississippi Rivert-Gulf Outlet) néven ismert 122 kilométer hosszú csatorna lerövidíti a vízi utat a Mexikói-öböl és New Orleans belső partszakasza között. A karbantartását és a szükséges földmunkákat a hadsereg végzi.

Stanwood Duval houstoni kerületi bíró ítélete szerint a hadsereg elkövette a "vétkes hanyagság" bűntettét azzal, hogy nem végezte kellő gondossággal az MR-GO karbantartását. Duval bíró ítéletének 189 oldalas indoklásában ügy fogalmazott, hogy a hadsereg "gondatlansága és rövidlátása" miatt nem tette ezt. A bíró 720 ezer dolláros kártérítést ítélt meg hat New Orleans-i lakosnak, akik beperelték a hadsereget az árvíz okozta károkért.

A hadsereg egyik szóvivője közölte, hogy megfellebbezik a bírósági ítéletet.

Amennyiben a felsőfokú bíróság helybenhagyja az ítéletet, az precedenst teremthet, és több ezer panaszost késztethet arra, hogy sokmilliárdos kártérítési keresetet nyújtson be a kormány ellen a hurrikán okozta károkért.

 

 

 

A Katrina hurrikán után elöntött New Orleans teljesen tönkrement
A Katrina hurrikán után elöntött városban ezrek rekedtek a tetõkön
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.