A görögök beintettek az új gázai segélyflottillának

A görög hatóságok pénteken megtiltották a Gázai övezetbe készülő segélyhajóknak, hogy elhagyják a görögországi kikötőket.

Nem sokkal ezt követően a görög parti őrség feltartóztatta az egyik hajót, amely délután engedély nélkül kifutott Pireusz kikötőjéből - közölte egy aktivista pénteken. Az "Audacity of Hope" nevű hajó, fedélzetén amerikai aktivistákkal ugyancsak Izrael által fenntartott gázai blokád megtörésére készülő segélyszállító flottilla tagja lett volna.

A hajó három kilométerre volt a kikötőtől, amikor a parti őrség felszólította, hogy térjen vissza. A görög Polgári Védelmi Minisztérium arra kötelezte a hatóságokat, hogy minden szükséges intézkedést tegyenek meg a tilalom betartatására. Az intézkedést azzal indokolták, hogy Izrael megtiltotta minden hajónak a gázai partok megközelítését.

A nemzetközi konvoj szóvivője pénteken, még a tilalom elrendelése előtt jelentette be, hogy a flottilla a jövő héten indul útjára, a szervezők a többszöri késedelemért izraeli szabotázsakciókat tették felelőssé. Az izraeli hatóságok csak azt hajlandók engedélyezni, hogy a hajók rakományukat az izraeli Asdod vagy az egyiptomi el-Aris kikötőjében tegyék partra, és ha bebizonyosodik, hogy nem szállítanak fegyvert vagy lőszert az iszlamista Hamász uralta területre, a szállítmány hiánytalanul eljuthat a Gázai övezetbe.

Tavaly izraeli katonák kilenc török aktivistát megöltek, miután azok rátámadtak egy hasonló flottilla vezérhajóját elfoglaló izraeli kommandósokra. Az esetnek óriási nemzetközi visszhangja volt.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.