A gazdagokat sarcolja meg az új spanyol kormány

Ingatlanadó, a gazdagok jövedelemadójának emelése, a nyugdíjak alig egy százalékos emelése. Két héttel miniszterelnöki beiktatása után szigorú megszorítócsomagot jelentett be Mariano Rajoy spanyol miniszterelnök – igaz, saját kormányát sem kíméli a nagy spórolásban.

A spanyolok többsége hónapok óta követelte, és most meg is kapta: két héttel miniszterelnöki beiktatása után szigorú megszorítócsomagot jelentett be Mariano Rajoy spanyol miniszterelnök. – A szocialisták tájékoztatásával szemben az éves költségvetési hiány nem a GDP hat, hanem annak nyolc százaléka lesz. Különleges és váratlan helyzettel szembesültünk, amely különleges és váratlan intézkedéseket követel – jelentette be Soraya Saenz de Santamaría, Rajoy kormányfő helyettese, egyben a kormány szóvivője. – És ez még csak a kezdet kezdete – tette hozzá a konzervatív politikusasszony.

Az intézkedések túlmennek azon, amire a társadalom számított. A szocialista El País egyenesen történelmi megszorításokról ír – most már érthető, hogy Rajoy a választási kampányban miért nem terítette ki a kártyáit. Az várható volt, hogy a konzervatívok is érvényben hagyják a közszféra bér- és létszámstopját, amit még a szocialista Zapatero-kormány vezetett be. Ám arra kevesen számítottak, hogy ugyanezért a pénzért mostantól többet (heti 37,5 órát) kell majd dolgozni. Egyedül a nyugdíjasok járnak valamivel jobban, de ez az emelés is kimerül 1 százalékban.

Viszont hideg zuhanyként hatott az ingatlanadó- és a jövedelmadó-emelés. Már a fizetések legalsó kategóriáját is érinti, igaz, itt csak 0,75 százalékkal lesz nagyobb a teher, ám a legfelső sávban levők 7 százalékkal fizetnek majd többet, mint korábban. – Az adóemelés progresszív és igazságos lesz. Akik jobban keresnek, azoktól kérünk most nagyobb szolidaritást – hangoztatta Cristóbal Montoro pénzügyminiszter.

Emelkedik az ingatlanadó az átlagosnál nagyobb értékű lakásoknál is. A pénzügyminiszter sietett leszögezni, átmeneti intézkedésekről van szó, amelyek 2012–13-ban lesznek érvényben: utána, ha a gazdaság állapota javul, ki lehet vezetni őket a rendszerből. Az új adókból 6 milliárd eurónyi bevételt remélnek.

Magán is spórol a kormány

Nem lehet azzal vádolni az új kormányt, hogy a megszorításokat nem magán kezdte: a minisztériumok komoly elvonásokat kénytelenek elszenvedni, több tárca egy-egymilliárd euróval gazdálkodhat kevesebből. 20 százalékkal kevesebb államtitkári és főigazgatói poszt lesz, és 20 százalékkal csökkentik a pártok állami támogatását is.

A bejelentett intézkedésekkel a spanyol kormány 8,9 milliárd eurót szeretne megtakarítani, ez a fele a jövő évre tervezett 16,5 milliárdos nadrágszíjszorításnak. A konzervatívok azt ígérték, hogy 2012 végére a GDP 4,4, egy évre rá pedig 3 százalékára csökkentik a deficitet. A spanyol gazdaság legnagyobb problémájára, a magas, 22 százalékot meghaladó munkanélküliségre azonban egyelőre ők sem találtak gyógyírt, ez majd az új évre vár.

Az El Confidencial című internetes lap szerint a madridi kormányt szinte a falhoz állította az amerikai kereskedelmi kamara (AmCham), amely levélben alig burkoltan fenyegette meg Rajoyt és gazdasági miniszterét: ha haladéktalanul nem teszik rendbe a gazdaságot, az amerikai nagyvállalatok – olyan cégek, mint az IBM, a Microsoft, a General Electric, a Pfizer vagy a Citigroup – kivonulhatnak az országból.

Főbb kifogásaik, hogy az önkormányzatok több mint egyéves késéssel fizetnek, a spanyol vállalatok nem tartják tiszteletben a szellemi tulajdonjogokat, nem lehet jogbiztonságról beszélni, és az ország külső megítélése is drámaian romlott. A spanyol kormány valószínűleg megértette az üzenetet.

Mariano Rajoy. Kezdhet imádkozni?
Spain's People's Party (Partido Popular) leader and incoming Prime Minister Mariano Rajoy reacts in his seat before delivering his speech during the investiture debate at Parliament in Madrid December 19, 2011. REUTERS/Andrea Comas (SPAIN - Tags: POLITICS)
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.