A G20 és Szíria: egység helyett vita a beavatkozásról

Kezet rázott egymással a G20 országcsoport csütörtökön megkezdődött szentpétervári csúcsértekezletén a házigazda, Vlagyimir Putyin orosz elnök és amerikai kollégája, Barack Obama. Ennél sokkal többre azonban nemigen lehet számítani a két vezetőt illetően: a Kreml közölte, hogy nem terveznek külön államfői találkozót.

Mint korábbi sajtóbeszámolókból kiderült, Putyin és Obama kapcsolata nem jó, egyes elemzők szerint az orosz-amerikai kapcsolatok a hidegháború vége óta nem voltak olyan mélyponton, mint most. A Le Monde pénteki címlapja is a „hidegháború” kifejezéssel aposztrofálja az oroszországi találkozót. A Snowden-ügy és más kérdések mellett a szíriai beavatkozás is megosztja az intervenciót élesen ellenző Moszkvát, valamint az azt tervező Washingtont. A húr túlfeszítése túlságosan is megterhelné a világ 19 vezető gazdaságát és az EU-t tömörítő együttműködési fórum csúcstalálkozóját, amely egyébként késéssel kezdődött. Mint az MTI jelentette, az orosz államfő azt javasolta: a szíriai kérdést napirenden kívül, a késő estére tervezett munkavacsorán vitassák meg.

Putyin és Obama kézfogása. Nem jó a viszony
Putyin és Obama kézfogása. Nem jó a viszony

Ezzel együtt a két politikusnak lesz lehetősége „így vagy úgy” külön is szót váltani a plenáris üléseken. Putyin kétoldalú találkozóinak listáján Xi Jinping kínai pártfőtitkár-államfő, Abe Sindzo japán miniszterelnök, valamint Enrico Letta olasz kormányfő szerepelt az első helyeken. Mint arról a RAI beszámolt, utóbbi hangsúlyozta: a G20-csúcs az utolsó lehetőség, hogy politikai megoldást találjanak Szíriára. Letta utalt Ferenc pápa levelére is: a katolikus egyházfő békés megoldást sürgetett a G20-fórum résztvevőinél.

Obama nem titkoltan szövetségeseket is toboroz Szentpétervárott a legkorábban a jövő hétre tervezett csapások előtt, amelyeket az augusztus 21-én, Damaszkusznál elkövetett mérgesgáztámadásra hivatkozva indítanának. Leginkább a franciákra és a törökökre számíthat. Nemzetközi támogatással a háta mögött a Fehér Ház dolga is könnyebb a kongresszus meggyőzésekor; a szenátorok és képviselők a jövő hétfőn térnek vissza Washingtonba a nyári szünetről. Magyar idő szerint szerdán késő este a szenátus külügyi bizottsága jóváhagyta egy korlátozott csapásmérés tervét. A felsőház plénuma már a jövő héten, ám a republikánus többségű képviselőház várhatóan csak a szeptember 16-án kezdődő héten foglalkozik vele – írja a Foreign Policy. Az EU-külügyminiszterek péntek-szombati, vilniusi megbeszélésén a déli szomszédsággal kapcsolatos vitát (amelyen várhatóan részt vesz John Kerry amerikai külügyminiszter) vélhetően Szíria dominálja majd, áll a Külügyminisztérium lapunkhoz is eljuttatott közleményében.

Ugyanakkor minél közelebb kerül a tervezett beavatkozás időpontja, annál inkább felszínre jönnek az eddig inkább másodrendűként kezelt aggodalmak. A The New York Times csütörtöki címlapját egy pontos forrásmegjelölés nélküli videofelvétel részlete uralja: ezen lázadó fegyveresek láthatóak hét elfogott, megkötözött és térdre kényszerített szíriai kormánykatona kivégzése előtti pillanatokban. A brutális leszámolás nyomán felújulnak az aggodalmak: megerősödhetnek a szélsőségesek, és ezt az intervenció még elő is segítheti.

A francia diplomácia ehhez képest ellenáramban halad. A nemzetközi közvéleményben vitatott gáztámadást értékelő, a titkosítás alól feloldott, és diplomáciai csatornákon lapunkhoz is eljuttatott párizsi összegzésben az áll: „a támadást egyedül a szír rezsim rendelhette el és vezényelhette le”. A francia hírszerzés szerint „a szíriai ellenzék nem rendelkezik olyan kapacitással, amellyel véghez tudna vinni egy ilyen horderejű hadműveletet vegyi anyagokkal. A szíriai felkeléshez tartozó egyetlen csoport sem képes tárolni és felhasználni ezeket az anyagokat, főleg nem olyan mennyiségben, mint amekkorát augusztus 21-én Damaszkuszban használtak”.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.