A franciák már nem vitatkoznának a nemzeti identitásról

A franciák 50 százaléka elégedetlen a kormány által a nemzeti identitásról kezdeményezett vita alakulásával. Egy, a vita leállítását követelő petícióhoz több neves közéleti személyiség is csatlakozott.

A franciák 50 százaléka elégedetlen a kormány által a nemzeti identitásról kezdeményezett vita alakulásával: 29 százalék a leállítását, 21 százalék a felfüggesztését szeretné, és csak 34 százalék gondolja úgy, hogy folytatni kellene - derül ki a CSA közvélemény-kutató intézet felméréséből, amelyet hétfőn ismertetett a Le Parisien című párizsi napilap.

A Libération című baloldali lap hasábjain pedig az SOS Racisme jogvédő szervezet kezdeményezésére 140 közéleti személyiség és ellenzéki politikusok közös petícióban kérték az elnöki hivataltól a nemzeti eszmecsere leállítását. Megfogalmazásuk szerint a vita a gyűlölködés eszköze lett, teret engedett az iszlám és a bevándorlók elleni rasszista megszólalásoknak.

A „nemzeti identitásról” elrendelt országos vitával az volt Nicolas Sarkozy államfő célja, hogy megerősítse honfitársai tudatában a hazafias érzéseket, és némi támaszt nyújtson nekik a gazdasági válság bizonytalanságában. A vita azonban a minaretépítésről rendezett svájci népszavazás nyomán egyre inkább arra a kérdésre korlátozódik, képes-e integrálni a francia társadalom a muzulmán bevándorlókat, és miként teszi ezt. Ez pedig ellentéte annak, amit a nemzeti tudat hangsúlyozásával a jobbközép kormányzat a jövő márciusban esedékes regionális választások előtt a vitával elérni szeretett volna: a szélsőjobboldali Nemzeti Front választóit megcélozni és magához vonzani.

Jean-Daniel Lévy, a CSA igazgatója szerint nem elhanyagolható tényező, hogy a jobboldali választók inkább nem alkottak véleményt a közvélemény-kutatás során, mert „nem kritizálva az államfő által kezdeményezett vitát, elkerülik Sarkozy bírálatát”. Az elégedetlenek táborába tartozik a Nemzeti Front szavazótábora is, mert szerintük nem ment elég messze a vita a bevándorlásról. A legkritikusabbak a baloldali és a centrista szavazók.

A felmérés eredményére Eric Besson bevándorlásügyi és nemzeti identitásügyi miniszter úgy reagált, hogy „a vitát folytatni kell, mert szenvedélyeket ébreszt a franciákban". Azt is jelezte, hogy a regionális választások után, 2010 végéig szeretné meghosszabbítani a témáról való eszmecseréket.

A vita leállítását kérők petíciójukban viszont arra figyelmeztettek, hogy "a rasszizmus nem vélemény, hanem vétség". "A prefektúrákon rendezett vitaesteken elhangzó rasszista megszólalások attól különösen súlyosak, hogy az állam legitimációját adja olyan gondolatok kifejezéséhez, amelyeknek nincsen helye a közbeszédben" - olvasható a petícióban, amelynek alárói között szerepel mások között Pierre Mauroy és Lionel Jospin volt miniszterelnök, Pierre Arditi, Isabelle Adjani, Josiane Balasko, Charles Berling színészek, Bernard-Henri Lévy filozófus, Jacques Le Goff történész, Marjane Satrapi filmrendező.

Felvonulás a Champs Élíysée-n július 14-én. „A rasszizmus nem vélemény, hanem vétség”
France's national colours trail over the Champs Elysees during the annual Bastille Day parade in Paris July 14, 2009. Several army regiments were guests honour this year. REUTERS/Mal Langsdon (FRANCE MILITARY SOCIETY IMAGES OF THE DAY)
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.