A francia katonák már az algériai határnál vannak

Fegyveres villongás tört ki pénteken a mali hadsereg egységei között Bamakóban, ami hátráltathatja a szélsőséges iszlamisták elleni nemzetközi fellépést.

A francia és a csádi katonák pénteken ellenőrzésük alá vonták Mali északi városát, Tessalitot és annak repülőterét, kiszorítva az iszlamista felkelőket – közölte a párizsi védelmi minisztérium. Tessalit 50 kilométerre van az algériai határtól.

Közben a fővárosban, Bamakóban viszont a mali hadsereg egységei tűzharcba keveredtek egy lázadó ejtőernyős egységgel. A katonák páncélozott járművekkel körülvették a tavaly márciusban megdöntött Amadou Toumani Toure elnökhöz hű deszantosok táborát – jelentette a Reuters.

A Mali korábbi és jelenlegi vezetését támogató fegyveres erők közti konfliktus akár hátráltathatja is a francia és az afrikai erők akciójának sikerét az ország északi részében a szélsőséges iszalmisták ellen. Az al-Kaidához kötődő iszlamisták állítólag Timbuktuban tartottak több külföldi foglyot – közölték helybéliek azt követően, hogy a francia csapatok elfoglalták a történelmi várost. A Timbuktuban állomásozó mali katonai erők parancsnoka megerősítette, hogy a franciákkal együtt átkutatták azt a házat, amelyben Abou Zeid, az al-Kaida Iszlám Maghreb (AQIM) egyik feje lakott, s ahol a hírek szerint a túszokat tartották. Feltételezések szerint az AQIM dollármilliókat kapott az elmúlt években foglyaikért cserébe. Abou Zeidnek tulajdonítják egyébként két külföldi, a brit Edwin Dyer kivégzését 2009-ben, majd a 78 éves francia Michel Germaneau megölését is 2010-ben. Állítólag még mindig mintegy tíz túsz, köztük hét francia van szaharai fogságban.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.