A főügyész se kegyelmezett a szemét miatt leváltott főpolgármesternek

Kolumbia főügyésze hétfőn elutasította Gustavo Petrónak, Bogotá polgármesterének fellebbezését is, megerősítve, hogy a politikust leváltják és 15 évre eltiltják politikai tisztség betöltésétől.

Hiába tüntettek ezrek szinte mindennap egy hónapja a kolumbiai fővárosban a népszerű politikus – az egykori baloldali gerillaszervezet, az M-19 tagja – mellett, Alejandro Ordonez főügyész szerint a fegyelmi bizottság felelősnek tartotta a nyolcmillió lakosú nagyváros szemétszállítási rendszerének átalakításában elkövetett súlyos hibákért.

Bogota polgármesteri tiszte a legfontosabb politikai posztok egyike a dél-amerikai ország elnöke után. Petrót még tavaly december 9-én mondta ki a bíróság felelősnek azért, hogy a 2012-ben hozott rendelkezésével veszélyes közegészségügyi helyzetet idézett elő Bogotában. A polgármester ugyanis az utcákat tisztító, illetve a szemetet elszállító magáncégek helyett a szűkre szabott költségvetési keret miatt egy állami vállalatra bízta a munkát. Az új cég kezdetben valóban nem birkózott meg a feladattal.

Petro szerint elmozdítása a jobboldali főügyész által valójában politikailag motivált döntés volt, ráadásul egy olyan időpontban, amikor a FARC gerillaszervezet és a kolumbiai kormány képviselői a majd fél évszázada tartó fegyveres harcra próbálnak megoldást találni az egy éve Havannában folyó megbeszéléseken.

Az M-19 még a nyolcvanas években tette le a fegyvert. Petrót 2011-ben választották meg polgármesterré, ami akkor jelnek számított, hogy van esély a békére és a mintegy kétszázezer halottat követelő gerillaháború végleges lezárására. A FARC gerillaszervezet képviselői Havannában úgy nyilatkoztak, hogy a bogotai polgármester elmozdítása akár érdemben is befolyásolhatja a béketárgyalásokat, hiába tudtak megegyezni, kaptak garanciát novemberben a kormány képviselőitől a baloldali fegyveres csoport tagjainak „visszailleszkedéséről” a politikai rendszerbe.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.