A fiatal szocdemeknek nem kell a nagykoalíció

Sigmar Gabriel a német SPD elnöke szombaton a CDU/CSU-val kötendő nagykoalíció előnyeiről próbálta győzködni pártja ifjúsági tagozatát, de sikertelenül.

Nem kérnek a német nagykoalícióból a szocdem ifjak. Sigmar Gabriel SPD pártelnök szombaton a CDU/CSU- val kötendő nagykoalíció előnyeiről próbálta győzködni pártja ifjúsági tagozatát, de sikertelenül. Már a nürnbergi rendezvény kapujában is olyan plakátokkal szembesült,
amelyek a konzervatívokat nem kívánatos partnernek minősítették. „A politikai változás fontosabb, mint a nagykoalíció" – állt a feliratokon.

A Jusos tagjai úgy vélik, hogy a politikai változás a CDU-val kormányozva nem lehetséges. Sokkal inkább egy baloldali formációt támogatnának a zöldek és a posztkommunista Baloldal bevonásával. Gabriel igyekezett nyugodtan fogadnin a kritikát: nem is várta, hogy a Jusos támogassa a nagykoalíciót, hiszen ők mindig is radikálisabbak voltak, mint az SPD maga. De azért fontosnak tartotta, hogy elmondja az érveit.

A szombati elutasítás -a 70 ezres Jusos szavazott is, és egyértelműen nem mondott a nagykoalícióra - azonban érzékeny veszteség, és jól
mutatja, az SPDvezetése nem mehet biztosra a belső szavazással. A jövő hét végére kiderül, lesz-e nagykoalíciós kormánya Németországnak vagy eddig nem látott helyzet elé kerül a politikai elit.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.