A fegyveresek irodát is akartak a külügyminisztériumban

Két hét után a fegyveresek felhagytak a líbiai külügy-, illetve igazságügyi minisztérium ostromával. A hivatalos álláspont szerint a kormány nem kötött velük egyezséget. Kérdéses, hogy a líbiai vezetés mennyire tudja érvényesíteni akaratát a fővárosban, a kelet-líbiai helyi vezetők úgy érzik, a kormány nem tudja garantálni a rendet.

A fegyveresek körülbelül két hete vették körül először a külügy-, majd az igazságügyi minisztérium épületét. Azt követelték, hogy távolítsák el azokat a tisztségviselőket, akik Moammer Kadhafi egykori diktátor alatt is magasabb pozíciót foglaltak el. Hogy később sem vehessenek részt a kormányzásban, a fegyveresek egy törvényt is ki akartak harcolni Kadhafi híveinek kizárására. A milicisták előtt fejet hajtott a parlament, egy hete jóvá is hagytak egy jogszabályt. Azon kívül, hogy a törvény szövege eléggé homályos, azaz nem tudni, hogy pontosan kikre vonatkozik, még a jogvédő csoportok és a diplomaták is kritizálták: szerintük túl gyorsan fogadta el a parlament a törvényt, ami ráadásul igazságtalan, és megbéníthatja a kormány munkáját.

Az ostromnak ugyan vége, a biztonsági kockázat azonban továbbra is magas fokú, a BP olajvállalat – az egyik legnagyobb külföldi cég Líbiában – vasárnap bejelentette, hogy határozatlan számú dolgozóját egyelőre kiviszi Tripoliból. Az Egyesült Államok és Nagy-Britannia korábban már visszahívott néhány diplomatát.

Mivel a kormány nem tudja garantálni a rendet az országban, ezért pár helyi vezető úgy döntött, kezébe veszi az irányítást. Az ország keleti részének több száz helyi vezetője egyezett meg abban szombaton, hogy egyesítik erejüket, így meg tudják magukat védeni a fegyveres támadásokkal szemben. A bengázi helyi tanács szóvivője például a belügyminisztériumra és kimondottan a bengázi rendőrségre panaszkodott. Vasárnap reggel - a pénteki robbantások után - újabb két rendőrőrsöt támadtak meg itt. (Tavaly szeptemberben Bengáziban ostromolták meg iszlamista fegyveresek az amerikai nagykövetséget, Christopher Stevens amerikai nagykövet és három amerikai diplomata a merényletben meghalt.)

Szombaton egyébként a távozó fegyveresek helyét a Legfelső Biztonsági Tanács (SSC) emberi vették át. Annak idején ők is segítettek megbuktatni Kadhafit, de ma már a belügyminisztérium felügyelete alatt állnak. Az egyelőre nem világos, hogy a milicisták kivonulnak-e Tripoliból, de vasárnap már minden visszaállt a régi kerékvágásba, és csak pár rendőr, illetve az SSC fegyveresi figyelték a minisztériumot.

Salah Marghani igazságügyi miniszter eközben vasárnap tagadta, hogy a kormány bármiféle megállapodást kötött volna a fegyveresekkel, akik Ali Zeidan miniszterelnök lemondását is követelték. Egészen egyszerűen elmentek, és visszaadták a területet, de hagytak egy csokor virágot, mondta a miniszter a Radio France Internationale-nak.

Ahmadi Al Deli, a fegyversekkel tárgyaló parlamenti bizottság vezetője elmondta, nem tettek eleget az ostromlók követelésének, mely szerint biztosítaniuk kellett volna számukra egy irodát a külügyminisztérium épületén belül. A milicisták a minisztérium titkos archívumához is hozzá akartak férni, de ezt is megtagadták tőlük.

A Maplecroft kockázatelemző cég közel-keleti és észak-afrikai ügyekkel foglalkozó szakértője szerint az események végkimenetele arra bátoríthatja a fegyvereseket, hogy később is erővel próbálják meg elérni követeléseiket, ugyanis ez valamilyen szinten eredményt hozott.

Moammer Kadhafi bukása után tizennyolc hónappal a kormánynak még mindig nagyon kemény kézzel kell, illetve kellene irányítania az országot. A diktátor megbuktatásában segédkező csapatok nagy része még mindig nem hajlandó letenni a fegyvert, és sokkal többet látni őket az utcákon, mint a biztonsági erők tagjait, írja a Reuters. Miközben a líbiai kormány azon fáradozik, hogy egységes haderőt, illetve rendőrséget hozzon létre, a Kadhafit megbuktató milíciák sokkal jobban fel vannak szerelve, mint a kormány biztonsági erői.

Vasárnap is bombát robbantottak a támadók egy rendőrőrsnél Bengáziban
Staff remove damaged items following a bomb explosion at a police station by unknown assailants Benghazi May 12, 2013. Two more police stations were attacked in Libya's eastern city of Benghazi in the early hours of Sunday morning, the local council said, after two others were bombed on Friday. The attacks are the latest signs of insecurity in Libya's second city, birthplace of the uprising that toppled the dictator Muammar Gaddafi in 2011. No casualties were reported. REUTERS/Esam Al-Fetori (LIBYA - Tags: CIVIL UNREST)
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.