A FARC tárgyalna

A legnagyobb kolumbiai gerillaszervezet Juan Manuel Santos megválasztott elnökhöz fordul, a négy évtizede tartó ellenségeskedések lezárása érdekében.

Alfonso Cano, a Kolumbiai Forradalmi Fegyveres Erők (FARC) vezére a szervezet honlapjára csütörtökön felkerült üzenetében annak a véleményének adott hangot, hogy lehetséges a politikai rendezés, amely leginkább párbeszéd révén érhető el.

A FARC valaha a dél-amerikai ország területének nagy részére kiterjesztette uralmát. Az elmúlt években azonban Alvaro Uribe távozó elnök kormánya amerikai támogatással erőteljes harcot folytatott a visszaszorítására, jelentősen gyengítve a gerillaszervezetet. Uribe 2002-es elnökké választása előtt a FARC 18 ezer fegyveressel rendelkezett, mára harcosai száma nyolcezerre apadt.

Santos - aki hamarosan elfoglalja az államfői hivatalt - azonban azt hangoztatja, hogy Uribe politikai örökösének vallja magát, és nem alkuszik a szélsőséges baloldali nézeteket valló gerillákkal, akik fegyveres harcot folytattak a kolumbiai államhatalmi szervek ellen, túszokat ejtettek és a kábítószer-csempészetben is jelentős szerepet játszottak. Uribe is óva intette utódját, hogy szóba álljon a gerillákkal, mert szerinte békeajánlatuk csupán csak ravaszkodás, és valós szándékuk az, hogy lélegzetvételnyi szünethez jussanak, majd újra erőre kapva folytassák harcukat.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.